Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Molnár Zsolt, a testület szocialista elnöke péntek délután az MTI-nek azt mondta: ahogy az elmúlt időszakban, az ukrajnai helyzet miatt továbbra is rendszeresen összeül a bizottság. Kora esti közleményében kiemelte: "az Ukrajnában zajló változás továbbra is kiemelkedő jelentőséggel bír Magyarország számára, ezért meghatározó, hogy a nemzetbiztonsági bizottság minden elérhető információval rendelkezzen". Emellett a bizottság - mint fogalmazott - "a sajátos körülményekre tekintettel tájékoztatást kér Welsz Tamás halálesetének pontos körülményeiről is".

A Simon-üggyel összefüggésbe hozott vállalkozó csütörtökön halt meg. Az ügyben betöltött szerepéről hivatalosan keveset tudni. Sajtóhírek szerint egy házkutatás során Welsz Tamás lakásából került elő Simon Gábornak, az MSZP volt elnökhelyettesének Gabriel Derdak névre kiállított, de Simon fényképét és adatait tartalmazó bissau-guineai útlevele is, amelyet egy nagyobb összeget tartalmazó bankszámla nyitásánál használtak. A házkutatáson a nyomozók tucatnyi afrikai útlevélre bukkantak, ezek között volt kitöltött, de úgynevezett biankó okmány is.

Az ORFK péntek esti budapesti sajtótájékoztatóján elhangzottak szerint nem találtak külsérelmi nyomot a csütörtökön meghalt Welsz Tamáson az igazságügyi orvos szakértők jelenlétében elvégzett boncolása során; a férfi együttműködött a rendőrökkel, és nem alkalmaztak semmilyen kényszerítő eszközt, így bilincset sem vele szemben. Kovács Viktória, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője elmondta: Welsz Tamás maga jelentkezett a rendőrségnél annak érdekében, hogy önként átadjon "birtokában lévő dolgokat".