Patai: még mindig jelentősek a bankok terhei

Az UniCredit Bank elemzői szerint a jelenlegi 0,9 százalékos alapkamatszint tartósan, egészen 2018-ig megmaradhat, miután az Európai Központi Bank és az amerikai Fed ellentétes kamat- és monetáris lépésekre készül, ráadásul az MNB-nek viszonylag széles eszköztára van arra nézve, hogy kamatlépés nélkül is elérje monetáris céljait - mondta Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke, az UniCredit Bank elnök-vezérigazgatója a közgazdász vándorgyűlésen.
MTI, 2016. szeptember 15. csütörtök, 20:35

Nem voltam felkészülve arra 25 éve, a rendszerváltáskor, hogy az egy főre jutó GDP-ben nem tudunk majd versenyezni a csehekkel és a szlovénokkal. Természetesen vannak biztató jelek - tette hozzá Patai. Az államadósság leszorítása, ezen belül a devizaadósság csökkentése rendkívül fontos volt. Nem hittem volna azt sem, hogy a jegybank rá tudja kényszeríteni a bankokat, hogy ne kéthetes betétben tartsák pénzüket az MNB-ben, hanem az államadósság csökkentésére állampapírokat vegyenek. A magyar gazdaság sérülékenysége ugyanakkor még mindig jelentős.

Azon sem lehet vitatkozni, hogy 2012-ben az MNB monetáris tanácsa négy külső tagjának helyes volt az a döntése, hogy a jegybanki alapkamatot le kell vinni, akkorra már lényegében az összes környező ország kamatcsökkentésbe kezdett. A magyarországi bankrendszer nagyon komoly kihívásokkal küzd, bár a bankszektor nyereségessége már 2015-ben helyes irányba indult el, a bankok zöme a növekedés és a profitabilitás irányába tudott elmozdulni, és ezt az idei első fél év adatai még jobban megerősítik.

A bankrendszer tulajdonosi szerkezetében Magyarországon és Lengyelországban történt a legjelentősebb elmozdulás a hazai tulajdonú bankrendszer felé. A régió többi országában ugyanakkor döntő többségben a külföldi tulajdon a jellemző, ez azt jelenti, hogy az esetleges tőkefeltöltés kötelezettsége is a külföldi anyabankokat, azaz a külföldi tulajdonosokat terheli majd, és itt olyan kötelezettségről van szó, amely a bankoknál lényegében folyamatosan fennáll.

A válság hatására a bankok mérlegfőösszegét nézve jelentősebb zsugorodást mutatott Magyarország, mint a régió többi országa, a legnagyobb gondot az ügyfélhitelek leépülése jelenti. A vállalati hiteleknél még mindig a válság előtti utolsó év állománya alatt vagyunk, miközben a régió többi országában a vállalati hitelállományok bővülése már régóta tart. A lakossági kölcsönök oldalán ugyan meg lehet magyarázni a hitelállományok leépülését a devizahiteleket "megszenvedett" társadalom reagálásával, de tény, hogy az elmúlt években az idei június volt az első hónap, amikor a lakosság nem volt nettó hiteltörlesztő.

A magyar bankrendszernek még mindig rendkívül jelentősek a terhei. A bankadó 500 millió eurót, a banki elszámolás 1 milliárd eurót, a tranzakciós illeték 150 millió eurót vitt el a hitelintézetektől, ezzel a szektor nyereségessége messze a legrosszabb a régió többi országával összehasonlítva. Ez rendkívül kockázatos, mert a gyenge nyereségességgel a "fősodorból" kikerült a magyar bankrendszer, és a stratégiákat általában a fő áramlatokra szokták meghatározni, kidolgozni - mondta Patai Mihály.

HOZZÁSZÓLÁSOK