Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Nagyon fontos, hogy a növekedés javuló egyensúly és fundamentumok mellett következett be - állapította meg a közgazdász, aki jegybanki alelnökként az MNB monetáris tanácsának is tagja lesz.

Belátható időn belül nem lehetnek olyan problémák, amelyeken ne tudnánk úrrá lenni - mondta Patai. Egyúttal jövendő jegybankárhoz képest meglepően nyíltan úgy fogalmazott, hogy "a következő időszakban a kamatszint nagy valószínűséggel tartható". Ezzel együtt külső válságok bármikor elérhetnek minket - tette hozzá a meghallgatáson.

Patai Mihály közgazdász 65 éves, 2006 óta az UniCredit Bank Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatója. 2008 decembere és 2011 szeptembere között a Budapesti Értéktőzsde Zrt. elnöke, 2011. április 15. és 2012. november 13-a között, majd lemondása után 2013. márciusától ismét a Magyar Bankszövetség elnöke.

Az MNB-alelnöki poszton Gerhardt Ferencet váltja majd, akinek hatéves mandátuma április 21-én jár majd le. A megszokotthoz képest azért hozták előre Patai parlamenti bizottsági meghallgatását, mivel a május végi EP-választások előtt előtt hosszabb parlamenti szünet lesz, csak április 4-ig üzemel majd a T. ház.

A magyar bankrendszerben az utóbbi tíz évben a legfontosabb változás az volt, hogy nagyot emelkedett és 50 százalékra nőtt a hazai tulajdoni hányad - állapította meg Patai Mihály. Úgy látja, hogy a következő években a bankrendszer megfelelően el tudja tőkével látni a magyar gazdaságot.

Abban konszenzus van a világban, hogy már az idén lassulás kezdődik a globális gazdaságban. A magyar gazdaság azért tud a következő három évben is nőni, mert a belső fogyasztás és a beruházás átvette a motor szerepét.

Egy kérdésre válaszolva Patai azt mondta: devizahitelesek ügyét lezártnak tekintem, a parlament döntött, a bankszektor pedig ezermilliárdos veszteséget szenvedett el.

A magyar euróbevezetésről pedig úgy fogalmazott, hogy az nyitott kérdés. Magyarország és Csehország pár hónapon belül akár most is be tudna lépni az eurózónába, a magyar mutatók körül csupán az államadósság mértéke kérdés. Azt is hozzátette azonban Patai, hogy "én csak a pénzügyi szempontokat látom, az euró bevezetése viszont nemzeti stratégiai kérdés".

A paksi hitel kapcsán még rövidebb válasz hangzott el: nincs véleményem.

A gazdasági bizottság tagjai 10 igen és 1 nem és 1 tartózkodó szavazat mellett alkalmasnak találták a Patai Mihályt az MNB alelnöki posztjára.