Patikák kényszerpályán

A válságot ugyan elkerüli a patikaszektor a tulajdonlást érintő, jövő évtől hatályos szabályozási változás kapcsán, de súlyos árat fizet ezért - hangzott el a Napi.hu egészségügyi konferenciáján.
Napi.hu, 2013. november 21. csütörtök, 19:58

Jelenleg 200 patika nem felel meg a januártól kötelező 25 százalékos gyógyszerészi tulajdonra vonatkozó előírásnak, bezárásokra azonban nem kell számítani - állították egybehangzóan a gyógyszertárpiaci szereplők. A kockázatok inkább három év múlva jelentkeznek majd, amikor 50 százalékra kell emelni a tulajdonhányadot, s lesznek olyanok, akiknek még a 25 százalék megszerzésére felvett hitel törlesztése is gondot okoz. A kockázatok között a tulajdonváltás és a generációs váltás egybecsúszását is megemlítették.

Noha a patikapiaci szereplők jobbára egyetértettek a tulajdonrész növelésével, sok kifogást is megfogalmaztak a végrehajtás kapcsán. A mértéket soknak, a megvalósításhoz rendelkezésre állló fél évet rövidnek ítélte Mikola Bálint, a Magángyógyszerészek Országos Szövetsége (MOSZ) elnöke. Mint kifejtette, ha a patikaműködtetés gazdasági környezete nagyobb súlyt kap mint a szakmai kérdések, az a hivatás rovására megy, pedig, ha a gyógyszerészek a szakmára koncentrálhatnának, azzal sokkal nagyobb egészségnyereséget realizálnának az alapellátásban.

Nehézségek

Zlinszky János, a Hálózati Gyógyszertárak Szövetségének (HGYSZ) alelnöke úgy fogalmazott, a jogszabály olyan helyzetet teremtett, aminek nem mindenki örül akkor, amikor nem látja előre, hogy az az érték, amit most megszerez, mennyit ér majd 3-5 éven belül. Nem is a mostani 25 százalékos tulajdonrész elérése a problémás, hanem a három év múlva esedékes 50 százalék - vélte Zlinszky.

Ismét elhangzott, hogy a negyedévente megrendezett vaklicit miatt megmaradó készletek 100-150 ezer forint veszteséget okoznak a patikáknak, akik ezért nem tudnak fejleszteni. A betegterhek csökkenéséről szóló kormányzati tájékoztatást pedig félrevezetőnek tartották, miután a támogatásból kieső gyógyszerek drágulásáról nem ad hírt. A nehézségek között említették, hogy a szeptembertől hatályos létszámrendelet miatt 230 gyógyszertár kényszerült csökkenteni az üzemidejét.

Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnökének előadásából viszont az derült ki, hogy a veszteséges patikák száma 559-ről 300 alá csökkent, s a nagykereskedőkkel szemben fennálló tartozások nagysága 65 milliárdról 45 milliárdra apadt. Ugyanakkor míg 2010-ben 2451 patika működött, 2013-ra számuk 2334-re csökkent.

Már elérhető a finanszírozás

A tulajdonszerzés elérésére speciális számla- és hiteltermékeket dolgozott ki az OTP Bank - hívta fel a figyelmet Bálint Gergely hiteltermék-fejlesztési szakértő, aki szerint a piachoz képest a gyógyszertárak stabilitása nem változott, azaz kiemelkedő ügyfélkörknek számít. A konstrukciók már elérhetőek, arról azonban nincs teljes körű információjuk, hogy mennyien akarnak és tudnak majd élni ezzel a lehetőséggel.

A finanszírozás a hitelképes, az utóbbi két évben nem veszteségesen működő cégeknek érhető el, ha a saját tőkehelyzetük pozitív - mondta Bálint Gergely. Jó hírnek nevezte, hogy a most megjelent termék 2016 év végére is megoldást nyújt, amennyiben a tulajdoni hányad nem haladja meg az 50 százalékot.

HOZZÁSZÓLÁSOK