Karácsonyék átszabnák a patkányirtást Budapesten

A 2019-es fővárosi önkormányzat kampánytémájává vált a budapesti patkányinvázió, amely azután alakult ki, hogy egy új társulást bíztak meg az irtással évtizedekig foglalkozó Bábolna Bio után. Most a Karácsony Gergely főpolgármester-féle városvezetés új közbeszerzést ír ki a feladatra miközben a jelenlegi RNBH konzorcium szerződése még 2022-ig él.
Szabó Dániel, 2020. június 19. péntek, 10:50
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

"Hazudtak és csaltak a főváros vezetői a patkánymentesítésre kiírt közbeszerzés kapcsán" - idézi a Népszava az akkor még főpolgármester-jelölt Karácsony Gergely korábbi kijelentését, aki szerint a nyertes vállalkozásoknak nem voltak meg a szükséges referenciáik az irtáshoz. Akkor ugyanis a Rovért Kft. vezette négytagú RNBH konzorcium váltotta több tíz év után a feladatot panasz nélkül ellátó Bábolna Bio nevű céget. A munkát a fővárosi önkormányzat előzetesen nettó 1,3 milliárd forintra becsülte, ennél valamivel kevesebbet kért az RNBH. Végül azonban a patkányinvázió miatt még 650 millió forintot kellett a feladatra költeni.

Viszont a váltást követően ötvenszeresére nőtt Budapest patkányfertőzöttsége, ahogy azt a Napi.hu korábban megírta. Akkor az új cégtársulást azzal indokolta, hogy a lakosság egyre többször találkozott a rágcsálókkal, hogy volt egy több hetes átmeneti időszak, amikor a Bábolna Bio már, az RNBH még nem hajtott végre preventív kezeléseket, ami lényegében azt jelentette, hogy senki sem irtotta a patkányokat.

Most is 1,3 milliárd forintos becsült értékre írnak ki közbeszerzést Karácsonyék miután több tucat cégtől kértek be előzetes ajánlatokat. Kiss Ambrus pénzügyi főpolgármester-helyettes elmondta, hogy ez egy átlag, volt olcsóbb és drágább előajánlat is. A Fővárosi Közgyűlés jövő heti ülésén dönt a nyílt tender fedezetéről, lehetőséget nyitva annak kiírására. Ebben 2020 tenderzáráskor még hátramaradó idejére, valamint 2021- 2022-re keresnek patkányirtó vállalkozást.

Az RNBH még érvényes szerződésével kapcsolatban kifogásolják, hogy az egy nagyon elavult műszaki leírással és térképpel készült el. Most gócpontkutatást is akarnak az új patkányirtótól.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

DrNemoda, 2020.06.20 09:16

Szépen, sorjában meg kell oldani a legfontosabb dolgokat ! Csak így tovább, a kutyák meg hadd ugassanak !
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html