Minden idők legsikeresebb Munkácsy-kiállítása a Szentpétervárott most zajló esemény. Továbbá soha nem volt még külföldön olyan magyar művészeti kiállítás, amely ennyi látogatót vonzott volna - tudta meg a Napi.hu.

A világ második legnagyobb múzeumában, az Ermitázsban három hónapig tartó időszaki kiállítást idegenforgalmi főszezonban rendezik, a fehér éjszakák idején, a futball világbajnokság alatt. A Néva parti városban most a turisták és a focidrukkerek is beállnak a gyakran 150-200 méteres sorba, hogy megnézzék a magyar festőfejedelem képeit, amiket a Magyar Nemzeti Galériából és Pákh Imre magángyűjteményéből válogattak össze.

Minden várakozást felülmúl az érdeklődés, régóta vártunk ilyen ütős időszaki kiállításra - mondta Mikhail Piotrovszkij, az Ermitázs igazgatója. A Munkácsy-tárlat július végén zár, s a kivételesen nagy sikerre való tekintettel, ahogy az csak az igazán nagy kiállításoknál szokás, az ünnepélyes megnyitó után ünnepélyes záróünnepséget is tartanak. Addig is szurkolhatunk azért, hogy meglegyen az egymillió látogató.

Az Ermitázs igazgatója egyúttal magyarázattal szolgál arra, miért vevők az oroszok Munkácsyra: sok a közös vonás a nagy orosz festők és a Munkácsy műveiben, a romantikus realizmus mindig is közel állt hozzánk" Mikhail Piotrovszkij kutatásai során azt is kiderítette, hogy III. Sándor trónörökösként, fia, II. Miklós pedig cárként felkereste Munkácsy párizsi műtermét.

Az Ermitázs Munkácsy-kiállításának páratlan sikere megnyithatja a párizsi Louvre és a New York-i Metropolitan kapuit, s ha a világ három legnagyobb múzeumában bemutathatják műveit, az nagyban emelné a magyar festőfejedelem és a honi művészet ázsióját.

De nem feltétlenül kell Szentpétervárig menni, hogy Munkácsy képeket nézhessünk. Június 23-án, a Múzeumok éjszakáján Nyíregyházán is nyílik Munkácsy-kiállítás - amelyet kétszer nyitnak meg. Másodszor július végén, amikor kiegészül több olyan festménnyel, amelyek addig az Ermitázs falain függenek.

A cikk szerzője: Varga Zsolt.

Fotó forrása: Napi.hu