Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Varga Mihály a pénzügyi és gazdasági tárgyú törvények módosítását kezdeményező javaslatot ismertetve hangsúlyozta: az indítvány az elmúlt évek eredményeire épít és a következő évek lehetőségeivel számol.

Elmondta, a gazdaság jó helyzetét és az államháztartás konszolidált és biztonságos alapjait ismerve a munkavállalók és a munkaadók képviselőivel folytatott tárgyaláson azt tűzték ki célul, hogy hosszabb, legalább hatéves keretmegállapodás szülessen, amely nemcsak a bérekről, hanem a hatékonyságról és a termelékenységről is szól.

Felidézte: a megállapodás eredményeképpen hatéves bérmegállapodást kötöttek, valamint döntöttek arról, hogy több lépésben, jelentősen csökkentik a munkáltatói közterheket, ami a társasági adó szintjét és a munkáltatói járulékokat érinti.

A társasági adó mértékét - a jelenlegi 10, illetve 19 százalékról - egységesen 9 százalékosra csökkentik, ami a kis-, közepes és nagyvállalkozásokat is kedvezőbb helyzetbe hozza.

Varga Mihály hangsúlyozta: a társasági adó kulcsának csökkentése 30 milliárd forintot hagy a kis-, és közepes vállalkozásoknál, a nagyvállalkozóknál még többet.

Emellett a járulékkulcsok is jelentős mértékben mérséklődnek. A kormány vállalta, hogy a következő évre a munkáltatói járulékok szintje a mostani 27 százalékról jövőre 22-re, majd 2018-ra 20 százalékra csökken - ismertette a miniszter.

Hozzátette: a kormány vállalta azt is, hogy ha 2017-ben egy magasabb bruttó bérnövekedés valósul meg, akkor kezdeményezi, hogy további fél százalékponttal, 19,5 százalékra csökkenjen a munkáltatói járulék szintje.

A béremelésről szólva a nemzetgazdasági tárca vezetője közölte: a minimálbér szintje jövőre 15 százalékkal, majd 2018-ban 8 százalékkal növekszik, a garantált bérminimum pedig 2017-től 25 százalékkal, majd 2018-ban további 12 százalékkal emelkedik. Ez megteremti annak a lehetőségét, hogy a következő hat évben mintegy 40 százalékos reálkeresetnövekedés valósuljon meg - közölte.

Varga Mihály az elmúlt évek gazdasági folyamatait értékelve arról beszélt, hogy a magyar gazdaság 2013 után kijött a válságból, stabil növekedési pályára került, miközben megtörtént az államháztartás konszolidációja, stabilan 3 százalék alatti a hiány mértéke, valamint az államadósság is lépésről-lépésre csökkent.

Hozzátette: a gazdaság bővülése magával hozta a munkahelyek számának növekedését. Ma 695 ezerrel többen dolgoznak, mint hat évvel ezelőtt, a munkanélküliségi ráta pedig csaknem 12 százalékról 5 százalék alá csökkent, miközben idén 7,6 százalékkal nőttek a nettó reálkeresetek "mindenféle különösebb kormányrásegítés nélkül" - sorolta az adatokat Varga Mihály.