Péntek sorsdöntő nap lesz Magyarországnak

Szinte bizonyosan visszavonják az európai uniós tagországok pénzügyminiszterei pénteken azt a márciusi döntést, amelynek alapján jövőre felfüggesztették volna a kohéziós alap keretéből közel félmilliárd eurónyi kötelezettség-vállalás felhasználhatóságát Magyarország számára.
MTI, 2012. június 20. szerda, 16:10

Az EU soros dán elnökségének várakozásai szerint a döntés visszavonására tett európai bizottsági javaslatot a miniszterek lényegében vita nélkül jóváhagyják majd a pénteki luxemburgi találkozón. A pénzügyminiszteri tanács márciusban a túlzott államháztartási hiány miatti eljárás keretében hozott döntést a jövőre járó keret 29 százalékának befagyasztásáról. A miniszterek már akkor megállapodtak azonban abban, hogy ezt a döntést júniusban felülvizsgálják, és el is törlik, ha azt állapítják meg, hogy a kormány időközben megfelelő intézkedéseket hozott ahhoz, hogy a deficitet tartósan az uniós küszöb, a bruttó hazai termék (GDP) 3 százaléka alatt lehessen tartani.

A mostani pozitív döntést előlegezi meg az is, hogy május végén az Európai Bizottság megállapította: Magyarország "valódi előrehaladást ért el az államháztartási deficit fenntartható módon való leszorításában", és a magyar hiány jövőre 2,7 százalék lesz. A bizottsági értékelésre hivatkozva José Manuel Durao Barroso elnök személyesen javasolta a felfüggesztés feloldását.

A szerdán névtelenül nyilatkozó elnökségi forrás jelezte: arra számít, hogy a pénteki ülésen senki sem fog vitába szállni a márciusi döntés visszavonására vonatkozó javaslattal. Hozzátette, hogy a döntés azonnali hatállyal érvényét is veszti, ha a tanács valóban pozitívan nyilatkozik. A miniszterek - összhangban az Európai Bizottsággal - egyebek között várhatóan azt állapítják majd meg, hogy az áprilisban beadott konvergenciaprogramban szereplő intézkedések megfelelő választ adnak a márciusi ajánlásokra.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

wizes, 2012.06.21 05:02

Aztán beindulhat a sikerpropaganda : közel félmilliárd eurót nyert a fidesz kormány.

Nem kaptuk meg a pofont, siker.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Tacitus, 2012.06.21 00:25

Inkább veszen az egész, mint mást kapjon belőle munkát ...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

bernstein, 2012.06.20 17:05

Nem mindegy???

A meglévő EU-s ingyen pénzt sem használjuk fel, 1/3 rész nincs lehívva, 1/3 rész pedig még meg sincs hidretve.

Tegnap pl. felfüggesztettek egy KKV eszközbeszerzési pályázatot, a testvérpályázatokat pedig az elmúlt 3 hónapban.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html