Számos terület igényel többletforrást, az egészségügy hagyományosan kapni szokott az év végén megmaradt forrásokból, a tanárok bérrendezésére is szükség lenne, valamint nagy valószínűséggel jut a családvédelmi akciótervre és a gazdaság fejlesztésére is - idézi a Világgazdaság Regős Gábort, a Századvég makrogazdasági csoportvezetőjét.

Szerinte azért lehet osztogatni az ősszel egy költségvetési módosító után, mert kevesebb költséget kellett kifizetniük, valamint a bevételek is javultak. Nem volt annyi közmunkás, ezért a Start munkaprogram előirányzatanak maradványait költhetik el. Regős úgy véli, hogy nincs szükség elvonásokra, hanem a megtakarításokat lehet a gazdaságba önteni.

A bevételi oldalon az látszik, hogy az előirányzat 62 százaléka már befolyt az év első hat hónapjában, míg tavaly ez csak 52 százalékos arány volt. Ez még a második félévben módosulhat: csökkent ugyanis a szociális hozzájárulási adó, ami visszafoghatja a befolyt pénz mennyiségét. A kiadásoknál pedig az előző évben a tervezett éves költések 58 százaléka valósult meg, míg az idén 61 százaléknyi.