Pénzügyi katasztrófa fenyeget Miskolcon - itt az átvilágítás eredménye

Külső szakértőkkel nézette át a miskolci városvezetés, mit örököltek, és nem örülhetnek az eredménynek - írja lapszemléjében a hvg.hu.
K. Kiss Gergely, 2020. január 11. szombat, 16:38
Fotó: Napi.hu

A fizetésképtelenség határán egyensúlyoz a Miskolc Holding Zrt. - idézi a portál a Minap.hu-t. A helyi portál szerint a városi cégcsoportnál most ért véget a vizsgálat, milyen az októberben leváltott városvezetés hagyatéka.

A meglévő 7 milliárd forintos folyószámla hitelkeretet 9 milliárd forintra kellett emelni, ugyanis enélkül a csoport tagvállalatai fizetésképtelenné váltak volna - áll a jelentésben. A legjelentősebb hitelfelvevő a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. 4,6 milliárd forinttal.

Az önkormányzat, annak intézményei és gazdasági társaságai 9,2 milliárd forinttal tartoznak a Miskolc Holding Zrt.-nek, ebből a fizetési határidőn túli tartozás 5,6 milliárd forint - állapították meg. A Miskolc Holdingnál 215 millió forinttal kevesebb lehet a 2019-es adózás előtti eredmény, mint ami az eredeti üzleti tervben szerepelt. A cég utoljára 2017-ben tudott gazdaságosan működni.

Az elsődleges szakértői vizsgálatok alapján Miskolcnak a 2019. október 14-i állapot szerint (az önkormányzati választást követő első napon) több mint hatszor annyi tartozása volt, mint amekkora összeg a rendelkezésére állt. Az önkormányzatnak - akkor még a Miskolc Holding Zrt. adatai nélkül lettek nyilvánosak a számok - 14,4 milliárd forint tartozása-kötelezettsége volt partnerei felé, ám csak 2,3 milliárd forint állt az új városvezetés rendelkezésére.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Katalin Kormos, 2020.01.11 17:00

Ha egy városnak nincs elegendő adóbevétele és/vagy erőltetett szociális juttatásokkal vásárol szavazatokat a vezető politikai ereje, akkor így jár.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html