Üres rubrikák sorjáznak a nemesi felmenőkkel is rendelkező Perényi Zsigmond, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) idén kinevezett európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkárának vagyonnyilatkozatában.

A dokumentumot Perényi Sigismund Peter néven kitöltő, 41 éves államtitkárt szeptemberben a miniszterelnök kinevezte az EU-forrásból megvalósuló fejlesztéspolitika végrehajtásának összehangolásáért felelős Fejlesztéspolitikai Koordinációs Bizottság elnökévé, valamint az uniós alapokból finanszírozott programok összehangolásáért és végrehajtásáért felelős Partnerségi megállapodás monitoring bizottsága elnökévé is. (A kormányfő az uniós pályázatok felgyorsítását várja Perényitől a hvg.hu cikke szerint, valamint számít a szakember segítségére a következő EU-s fejlesztési ciklusban kiosztandó támogatásokért vívott harcban is.) Perényi mindezek mellett 2018 óta a Miniszterelnökség kormányzati ösztöndíjprogramokért felelős miniszteri biztosa.

Jó a pedigréje

Perényi 2003-ban végzett közgazdászként a Bécsi Gazdaságtudományi és Üzletviteli Egyetemen, 2004 óta dolgozik különböző céges és állami munkahelyeken - derül ki a kormany.hu-n közzétett adatokból.

A szakember 2010-től a Fideszt segíti, előbb a párt külügyi titkáraként, majd a parlamenti frakció külügyi tanácsadójaként, illetve a nemzetközi ügyekért felelős kabinet vezetőjeként. 2013-ban került a Miniszterelnökségre: előbb politikai főtanácsadó, majd nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkár volt. A minisztériumi struktúraváltásnak köszönhetően 2018-tól az ITM a munkahelye, a miniszteri kabinet politikai főtanácsadója volt, 2019-től pedig uniós fejlesztési államtitkár.

"Akinek nincs semmije ..."

Az államtitkárnak a vagyonnyilatkozata szerint nincs ingó- vagy ingatlanvagyona, még egy közös tulajdonú lakása vagy garázsa, illetve autója, motorkerékpárja sincs. Védett műalkotás vagy gyűjtemény nincs a tulajdonában, mint ahogy más, nagy értékű vagyontárgya sincs. Takarékbetétben, értékpapírban vagy egyéb befektetési formában nincs megtakarítása, "mindössze" egymillió forint készpénze van. Gazdasági társaságban nem bír érdekeltséggel, abban nem visel tisztséget.

Az államtitkárnak ugyanakkor tartozása sincs, sem bankkal, sem magánszeméllyel szemben.

Perényi havi jövedelme az ITM államtitkáraként bruttó 1,3 millió forint, míg a Miniszterelnökség miniszteri biztosaként 500 ezer forint. A munkájának ellátásához gépkocsit, mobilt, laptopot és iPadet is kap ingyenes juttatásként.

Perényi egy háztartásban él feleségével, Perényi-Isky Petrával (aki a LinkedIn profilja szerint 2010-2014-ben az Európai Parlamentben dolgozott, Szájer József fideszes EP-képviselő egyik asszisztense volt), valamint három gyerekével.

Perényi 2014-ben a vadásszá avatása kapcsán került be a sajtóhírekbe. A Cink.hu írt arról, hogy Oszter Sándor színész felesége, Donatella Failoni nyilvános Facebook-bejegyzésben galériát tett közzé egy Lázár János akkori kancelláriaminiszter, báró és hercegi vendégek részvételével zajlott, 913 fácán leölését eredményező vadászatról, és ahol - az egyik kép tanúsága szerint - Perényi Zsigmondot megpálcázva avatták vadásszá.

Nagy utazás, a repülőnk újra indul

A politikusok külföldi utazásainak magas költségeiről szóló cikkekben is feltűnt korábban Perényi neve, például a Bors 2016-ban a Miniszterelnökség tájékoztatására hivatkozva azt írta, hogy Perényi nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkárként rendszeresen igénybe vette a Liszt Ferenc repülőtéren kialakított VIP kormányvárót, 2015-ban összesen 787 320 forintot számolt el a budapesti és brüsszeli kormányvárók használatárért, s az összegben nem volt benne az ital- és ételfogyasztás.

Perényi utazásairól írt a Népszabadság is 2015-ben, Belgiumba egyszer 378 ezer forintért repült, de volt olyan kétnapos brüsszeli túrája is, ami több mint félmillióba került: a 265 ezres repülőjegyén túl 163 ezer forintért szállt meg egy éjszakára. Két másik alkalommal is előfordult, hogy meghaladta a napi százezer forintot a hotelszámlája. Németországba 512 ezer forintért repült 2014 szeptemberében - írta az azóta bezárt napilap.

Híres lett a papa Aston Martinja

Perényi Zsigmond apja a diplomata Perényi János, akit tavaly bécsi magyar nagyköveti állásából azt követően bocsátotta el a Külgazdasági és Külügyminisztérium, hogy egy osztrák lap lefotózta a diplomata-rendszámos - újonnan 80 millió forintba kerülő - Aston Martinját. A minisztérium akkor azt közölte az atv.hu-val, hogy "nem a tárca tulajdona a személygépkocsi, azt a volt bécsi nagykövet magánforrásból magánhasználatra vásárolta. A hír megjelenése után a közigazgatási államtitkár által azonnal elrendelt vizsgálat megállapította, hogy a gépkocsi diplomatarendszám-használata szabálytalan."