Pert vesztett a kormány nyugdíjügyben Strasbourgban

Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) keddi ítéletében elmarasztalta Magyarországot a közszférában dolgozó nyugdíjasok nyugdíjának folyósítására vonatkozó új szabályozás miatt, amely a bíróság szerint ellentétes az Emberi Jogok Európai Egyezményével és sérti a megkülönböztetés tilalmát.
MTI, 2015. december 15. kedd, 13:04
Fotó: Napi.hu

A strasbourgi bírói testület közleménye szerint az ügy előzménye, hogy az öregségi nyugdíjban részesülő, de ezzel párhuzamosan közalkalmazottként munkát vállaló Fábián Gyulának a jogszabályok módosítása után 2013. július 2-tól felfüggesztették a nyugdíja folyósítását.

A 2013. január 1-jétől hatályos nyugdíjtörvény értelmében a közalkalmazotti jogviszonyban nyugdíjasként továbbfoglalkoztatottaknak le kell mondaniuk az öregségi nyugdíjnak illetményük melletti egyidejű folyósításáról. A rendelkezés a magánszektorban dolgozókat nem érinti és a közszolgálatban állók között is különbséget tesz, az öregségi nyugdíjban részesülő miniszterekre vagy polgármesterekre például nem vonatkozik.

A felperes panaszt tett az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságnál, ez azonban nem vezetett eredményre, ügyével ezért 2013. december 5-én a strasbourgi bírósághoz fordult. Az Emberi Jogok Európai Bírósága bár legitim célként fogadta el a költségvetési kiadások csökkentését, azonban úgy látja, hogy a magyar hatóságok nem indokolták meg ésszerűen és tárgyilagosan az alkalmazott különbségtételt. Az Európa Tanács által létrehozott bírói testület egyhangúlag elfogadott ítélete szerint a magyar államnak ezért összesen 18 ezer euró (nagyjából 5,7 millió forint) kártérítést és perköltséget kell fizetnie a panaszosnak.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Abbe, 2015.12.16 13:57

@lauda: " @Abbe: Értelmezési gondjaid vannak????!!!!"

Nem hinném! Neked vannak a jelen esetben fogalmazási gondjaid....

Írtam már neked néhányszor, hogy mit tehetsz akkor, ha valami nem tetszik...
Ballagj el a hited szerinti ogy. képviselődhöz, aztán add elő az általad megfogalmazottakat!
Megsúgom, hogy semmi sem lesz belőle, mert a politikus zsákja a papokéhoz hasonlóan soha nem telik meg.
Miből gondolod, hogy a saját pénze ellen szavazna a képviselőd?
Más lenne a helyzet, ha létezne a visszahívás intézménye. Akkor kellő számú támogatóval a hátad mögött legalább reális lehetőséged nyílna arra, hogy érvényesítsd az óhajodat...

Nem véletlen, hogy éppen ezt az intézményt szüntették meg a kormánypártok 1990-ben...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

lauda, 2015.12.16 13:45

@Abbe: Értelmezési gondjaid vannak????!!!!
Én csak a politikusok , és az állami alkalmazottakról írtam, szerintem így lenne etikus, tisztességes.
Tovább szőve gondolatom , megszüntetném nyugdíjba vonuláskor a végkielégítéseket , minden állami alkalmazottnál.
Megszüntetném a diszkriminációt!!! ugyanis aki a versenyszférából megy nyugdíjba őneki sincs végkielégítés!!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rigolya, 2015.12.16 12:04

@lauda: Nem, dolgozhat a nyugdíjas nyugdíj mellett is, ha a bérjövedelme nem haladja meg 1 évben a minimálbér 18x-osát. Ha igen, akkortól kezdve fel kell függesztenie vagy a munkavégzést, vagy a nyugdíjt.

Ismernie kéne a magyar törvényeket, utána vitáznia!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Franci111, 2015.12.16 10:48

Harrach úrnak olyan nagy zsebe van,hogy felveheti a több százezer Ft.-os nyugdíját és havonta a több milliót Ft.-os képviselői fizetését is.Ha úgy tehetném javasolnám,hogy aki nyugdíjas és országház képviselője is önként lemondhatna nyugdíjáról mindegyikük mert nem csak a megnevezett úr van egyedül ilyen helyzetben és akkor ez jelenthetné azt,hogy 1,6%.-os emelés helyett talán az 1.8%.-os emelést is megkaphatnák a nyugdíjasok 2016.január 1.-től.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Abbe, 2015.12.16 09:38

@lauda: Ideje volna megnézned a jelen pillanatban is hatályos törvényt...
Amennyiben az általad írtak lennének érvényesek, a strasbourgi bíróságnak nem lett volna miről határozatot hozni.

Bárki dolgozhat nyugdíj mellett. Minden további nélkül elmehetsz dolgozni pl. az egérfogó készítő bt. - hez. Kapod a megállapított nyugdíjadat, az egérfogó gyártásból származó jövedelmedből levonják az adót és a baleseti járulékot aztán készen van.
Amennyiben pl. általános iskolai tanárként mennél el óraadónak dolog már másképpen néz ki...
Az egérfogó gyártásban nyugdíjas tanárként is részt vehetsz, feltéve, hogy nem ez az iskola profilja:))
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html