Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A MOK elnöke az ATV Startban elmondta: Pintér Sándor személyében nem a belügyminiszterrel, hanem a miniszterelnök-helyettessel tárgyaltak, Pintérnek ugyanis ez is posztja, valamint egy olyan átfogó feladat az egészségügy átalakítása, amivel kormány szinten kell tárgyalni.

Kincses az ATV-nek a találkozót követően azt nyilatkozta: semmilyen választ nem kaptak arra, hogy miért kellett ennyire gyorsan és kevés véleményezési idővel elfogadni a törvényt. Kincses szerint ez nem csak illetlen, hanem célszerűtlen is, hiszen a rossz szájíznek egy felesleges oka, hiszen egy csomó minden megbeszélhető lett volna.

A bértábla kapcsán megjegyezte, hogy már februárban elindult egy egyeztetés az Emberi Erőforrások Minisztériumával (Emmi), amelynek során több bértábla is forgott. Kincses ugyanakkor elmondta, hogy az a bértábla került be a törvénybe, amit a MOK kért, csak egy kis technikai módosítással: a MOK ugyanis 3 éves bérugrást tartana ideálisnak több szempontból is, amit a kormány 5 évesre alakított át az elfogadott törvényben.

A kamarai elnök jelezte: azzal a MOK is egyetért, és az a célja is, hogy egy munkahelyből is tisztességesen meg lehessen élni, viszont ha ilyen gyorsan, egyik napról a másikra csinálják, azzal nem csak az orvosok, hanem az intézmények sem járnának jól.

Kincses a keddi egyeztetés kapcsán elmondta, hogy arra Pintér Sándor hívta és a belügyminiszter a következő lépésekről, míg a MOK a törvénnyel kapcsolatos problémákról akart tárgyalni. A MOK elnöke azt az ígéretet kapta Pintér Sándortól, hogy a kirendelés és a másodállás ügyében további vizsgálatot kezdeményez majd.

A belügyminiszter azt mondta, hogy megértette a problémát, és visszatérnek rá - foglalta össze a dolog lényegét Kincses az ATV szerint. A találkozó eredeti szándéka a háziorvosokról szólt volna- ennek kapcsán Kincses megjegyezte, hogy az alap iránnyal egyetértenek, hogy a praxisközösségek irányába kell elmenni, de ezt nem lehet erőszakosan csinálni. Ennek önkéntesnek kell lennie és a tisztességes jövedelmet az alapellátásban is minden orvosnak meg kell kapnia.