Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

"Hétfőn reggel nyolc órára várom a szakszervezeti vezetőket az irodámba" - közölte Pintér Sándor. A belügyminiszter beszédében azt mondta, az utcai demonstráció nem "tárgyalásos szituáció". Hangsúlyozta, hogy a rendvédelmi dolgozókra vonatkozó törvényeket nem az utcán kell eldönteni, és arra kérte a megjelenteket: gondolkozzanak együtt, valamint közösen találják meg a megoldást. Közölte, azért jelent meg a demonstráción, hogy a rendvédelmi dolgozók tudják: képviseli az érdekeiket.

Pintér kitért arra: a tűzoltók még az idén megkapják a 2004 és a 2006 között ki nem fizetett túlóradíjukat. A belügyminiszter a megjelentektől azt kérte, hogy a "hivatásukhoz híven fejezzék be a napot". A tömeg többször kifütyülte a tárcavezetőt a beszéde közben, és azt skandálták: "elkúrtad!"

A szakszervezeti képviselők Pintér Sándor beszédét követően azt mondták, hogy hétfőn elmennek a tárgyalásra, és azt követően tájékoztatást adnak majd annak eredményéről.

Szima Judit, a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetének főtitkára nem értett egyet a többi szakszervezeti vezetővel, és azt mondta, hogy nem eredmény a belügyminiszter hétfői meghívása.