Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Olyan számlát is talált a Belügyminisztérium, amit két helyen is benyújtottak az elszámoláskor, ez már akár a bűncselekmény gyanús kategóriába tartozik - számolt be Márki-Zay Péter egy pénteki lakossági fórumon Hódmezővásárhelyen.

portál szerint ott az is kiderült, hogy a múlt héten a Belügyminisztériumtól három levelet is kapott az önkormányzat, amelyekben a záró elszámolásra szólítják fel őket 2012-2014 között szabad felhasználásra kapott állami pénzzel kapcsolatosan. Három éven át kapott, főként a működésre felhasznált közel egymilliárd forintról van szó. A polgármestert úgy tájékoztatta a Belügyminisztérium, hogy amennyiben nem tudják megfelelően számlával igazolni a pénz elköltését május 25-ig, akkor vissza kell fizetniük a horribilis összeget.

Öt évvel ezelőtti számlákat kellene előkerítenünk úgy, hogy közben a pénzügyesek sorra mondanak fel" - tette hozzá Márki-Zay azzal, hogy mindent el fognak követni mindenféle akadályoztatás ellenére, hogy tisztességesen el tudjanak számolni az évekkel ezelőtt elköltött pénzzel. Szó szerint a fiókokból kellene előkotorni a számlákat.

Mindezt úgy kellene a városnak összekaparnia, hogy olyan bevételek vannak a költségvetésbe beépítve, amelyek teljesülése kétséges: például a strandot üzemeltető kft. sorába 600 millió forintot jegyeztek bevételként, miközben több százmilliót költenek annak üzemeltetésére.