Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Tovább szigorítja a menekültügyi szabályokat a Pintér Sándor belügyminiszter által benyújtott 52 oldalas törvénymódosító javaslatcsomag. A legfontosabb változás, hogy a jövőben nem lehet menekültként elismerni azt a külföldit, akit a bíróság jogerősen legalább 3 év börtönre ítélt például a köznyugalom - ilyen lehet az önbíráskodás vagy garázdaság -, a közbiztonság vagy a közigazgatás rendje elleni bűncselekmény miatt. Az sem lehet menekült, akit a nemi élet szabadsága vagy az egészséget veszélyeztető bűncselekmény miatt ítéltek el. A menekültügyi hatóság pedig utólag is visszavonhatja a menekülti elismerést, ha a menekültet legalább 3 évre elítéli a bíróság.

Az eddigi törvény szabályai szerint annak nem lehetett menekült státuszt adni, akit a bíróság jogerősen legalább 5 évre ítélt. A Belügyminisztérium szerint a szigorításra az Európai Unió Bírósága egyik ítélete miatt van szükség. A luxemburgi székhelyű bíróság Ahmed Shajin ügyében mondta ki: köztörvényes bűncselekmény elkövetése esetén a menekültként és oltalmazottként való elismerés kizárására vonatkozó határozatot az egyedi ügyre jellemző, valamennyi sajátos körülmény teljes körű vizsgálatának kell megelőznie, és az nem hozható meg automatikusan.

Nem mindegy, mikor követte el

A Magyar Helsinki Bizottság a kezdetektől jelezte, hogy a hazai rendelkezések ellentétben állnak az uniós szabályozással. Merthogy az eddigi menedékjogi törvény szerint azt a külföldit nem lehet menekültként vagy oltalmazottként elismerni, akinél "a magyar jog ötévi vagy azt meghaladó szabadságvesztés büntetés kiszabását rendeli". Ehhez képest az uniós irányelvben kizárási okként az szerepel, hogy a kérelmező "súlyos bűncselekményt követett el", amely a személyes körülmények alapos vizsgálatát feltételezi. Nem mindegy, hogy az illető a bűncselekményt egy éve vagy két évtizede követte el, hogy erőszakos bűncselekményről van-e szó, hogy felmerültek-e enyhítő körülmények, hogy letöltendő vagy felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték-e, hogy börtönbüntetését letöltötte-e vagy sem, vagy hogy azóta milyen magatartást tanúsít. Arról nem is beszélve, hogy a lehetséges büntetési tételen - és nem is a ténylegesen kiszabott büntetésen - alapult a szabályozás.

"A törvényjavaslat célja, hogy a modern kor kihívásainak megfelelően történjen az idegenrendészeti és a menekültügyi eljárások lefolytatása" - szerepel a javaslat indoklásában. A dokumentum szerint a hatóságok még hatékonyabban tudják majd felderíteni és megelőzni a külföldiek magyarországi tartózkodásával kapcsolatos visszaéléseket.

A nemzetközi védelemben részesülők száma elvileg nyilvános adat: 2015-ben 508, 2016-ban 432, 2017-ben pedig 1291 menekültet fogadott be Magyarország. Idén eddig összesen 565 menedékjog iránti kérelmet nyújtottak be és 354 fő részesült a nemzetközi védelem valamilyen formájában (menekült, oltalmazott, befogadott) - válaszolta a Napi.hu kérdésére októberben a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal (BMH). A migrációval kapcsolatos kiadások közben az egekbe nőnek. a kormányzati portálon nyilvánosságra hozott adatok szerint a Belügyminisztérium 2018 második félévére 36,6 milliárd forintot adott az Országos Rendőr-főkapitányságnak migrációs feladatokra. A Büntetés-végrehajtás Országos parancsnoksága pedig hasonló címszóval 464 millió forintot kapott. A kormány azt is jóváhagyta októberben, hogy a rendkívüli migrációs nyomás kezeléséhez kapcsolódó feladatok megvalósítása miatt legfeljebb 24 milliárd forinttal túllépjék a Belügyminisztérium erre vonatkozó keretét.