Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A hetilap az elmúlt hetekben már írt arról, hogy Polgárné Vida Judit sajátjaként jegyezte mások írásait a törvényszék Kisbíró című magazinjában. Az elnökhelyettes Paulo Coelho brazil és Jean Kittson ausztrál író műveiből "kölcsönzött" részleteket tett közzé forrásmegjelölés nélkül a saját neve alatt a kiadványban, melynek felelős szerkesztője volt. A törvényszék belső vizsgálatot folytatott az esetleges szerzőijog-sértés ügyében, ennek eredményéről azonban nem adtak tájékoztatást az újságnak.

A hetilap szerint az elnökhelyettes őszintén és nyomatékosan elnézést kért kollégáitól. Lemondását Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke elfogadta. Egyúttal Polgárné Vida Judit megvált a Fővárosi Törvényszéktől, és kérte áthelyezését az OBH-ba, amit Fazekas Sándor, a Fővárosi Törvényszék elnöke támogatott.

Polgárné Vida Judit korábban a Fővárosi Törvényszék jogelődje, a Fővárosi Bíróság polgári kollégiumának helyettes vezetője és a 2011-ben megszűnt bírósági önigazgatási szerv, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács tagja volt, majd a törvényszék megbízott elnökhelyettese, 2012 őszétől pedig hat évre kinevezett általános elnökhelyettes.