Plázába megy a NAV

Már csak öt nap van hátra az szja-bevallás határidejéig, május 22-ig. A benyújtási határidő előtti hétvégén a NAV munkatársai a Bécsi úti bevásárlóközpontban várják az ügyfeleket.
Dzindzisz Sztefan, 2017. május 18. csütörtök, 09:06
Fotó: Napi.hu

Május 22-én éjfélig lehet átnézni, elfogadni, kiegészíteni a NAV által készített szja-bevallási tervezetet, amit legegyszerűbben az ügyfélkapuval rendelkezők tehetnek meg a NAV honlapjáról elérhető új netes felületen.

Szombaton akár bevásárlás előtt is benyújtható a bevallás az Eurocenterben, ahol félnapon keresztül segítenek a NAV munkatársai azoknak, akik még nincsenek túl bevallási tervezetük véglegesítésén. Két nappal a határidő előtt, fél 9-től 1 óráig mindenki megtalálja az adóhivatal pultját a Bécsi út 154-ben, ahol leadható a papíralapú személyijövedelemadó-bevallás, sőt, a szakemberek a bevallás kitöltésében is segítenek. Ezen a napon ügyfélkaput is nyithatnak azok, akik szeretnék az e-szja mellett a közigazgatási ügyek nagy részét a legegyszerűbben, akár otthonról, saját számítógépükről intézni. (Sokkal több tartozást engedett el a NAV, mint korábban.)

Korábban postán, csaknem 820 ezren kapták meg a bevallási tervezetet a NAV-tól. Tanácsos átnézni a tervezetet, illetve elolvasni a mellékelt tájékoztatót, amiben minden fontos tudnivaló megtalálható. Akiknek visszajár a befizetett adóból vagy fizetniük kell a bevalláskor és részletfizetést kérnének, azoknak a bevallási tervezet személyre szabott mellékletét kell kitölteni és visszaküldeni május 22-ig - írja közleményében az adóhatóság.

Mindenki, aki maga készít szja-bevallást, vagy a tervezetet fogadja el - sőt még az az egyéni vállalkozó is, aki februárban nem nyilatkozott a felajánlásról - május 22-én éjfélig rendelkezhet adója 1+1 százalékról.

Akik netán elakadnak a tervezet jóváhagyásában, esetleges kiegészítésében, vagy a felajánlásban, azok hívják a NAV Általános Tájékoztató Rendszerét. A hivatal munkatársai munkanapokon 8:30-tól 18 óráig, hétvégén 8:30-tól 13:30-ig fogadják a személyi jövedelemadózással kapcsolatos kérdéseket.

HOZZÁSZÓLÁSOK