Az adószakma bevonása mindenképp szükséges ahhoz, hogy olyan szolgáltatásokkal segítsük a vállalkozásokat, amelyek a lehető legnagyobb adminisztrációs tehercsökkentéssel járnak. Piaci tapasztalatokra, esetleges nemzetközi példákra és jogalkalmazói visszacsatolásra mindenképp szükségünk van, ezért hívják össze jövő héten a harmadik Adótanácskozást, ahol a legnagyobb ügyfélkörrel és tapasztalattal bíró adótanácsadó cégek, illetve szervezetek mellett kis- és középvállalkozásokat képviselő könyvelők is részt vesznek.

Magyarország harminc helyezést lépett előre a Világbank adózást értékelő listáján. Bár a Világbank úgynevezett Paying Taxes rangsorában javítottunk, Magyarországon évente átlagosan 277 órát kell adminisztrációval töltenie egy vállalkozásnak az adóügyek intézésekor. Az adószakma bevonása nélkülözhetetlen, hiszen a versenyképesség további javulásához mindenképp szükség van a bürokratikus terhek csökkentésére - tette hozzá Izer Norbert.

A nemzetközi tapasztalatok szerint az adóadminisztrációs terhek jelentős része az általános forgalmi adóhoz, a vállalkozások munkáltatói szerepköréhez, és a vállalati jövedelemadókhoz kötődik. Az ezekkel kapcsolatos bevallások és adatszolgáltatások Magyarországon szinte már teljes körben elektronizáltak, de ez napjainkban már nem elég: a folyamatok és az adatáramlás újraszervezésére van szükség.

A január 31-én összeülő Adótanácskozás tematikája az áfa-bevallási tervezetek kiajánlása, valamint a foglalkoztatáshoz kötődő bevallások és adatszolgáltatások újragondolása lesz. Az államtitkár szerint érdemi segítséget jelenthet az, ha a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kiajánlja a vállalkozásoknak az áfa-bevallást. Cél, hogy a Világbank adózási rangsorában a jelenlegi 56. helyről jóval előrébb kerüljünk - hangsúlyozta az államtitkár.

Mindez az államkassza szempontjából is kifizetődő lehet, hiszen egyre többeket ösztönöz arra, hogy vállalkozásba kezdjenek, illetve Magyarországon fektessenek be.