Az első hét hónap adatai alapján az uniós programok kiadásai több mint 850 milliárd forintot tesznek ki, és 440 milliárd forint körül vannak az uniótól érkezett bevételek. A kormányzat továbbra is megelőlegezi az uniós támogatásokat, de nem olyan arányban, mint 2018-ban - közölte az MTI szerint Banai Péter Benő.

Tavaly az első hét hónapban az államháztartás központi alrendszere 1491 milliárd forint deficittel zárt, "akkor sem ijedtek meg az első hét hónap viszonylag nagy pénzforgalmi hiányától".

A költségvetés a reálgazdasági folyamatok lenyomata, ezek miatt tudott több bevételt elkönyvelni a költségvetés az első hét hónapban. Az első negyedévi 5 százalék feletti GDP-növekedés, a kiskereskedelmi forgalom szintén 5 százalék feletti növekedése, a nettó átlagkeresetek kétszámjegyű emelkedése, és a történelmi mélyponton lévő munkanélküliség és ezzel párhuzamosan bővülő foglalkoztatottság miatt lett több bevétele a költségvetésnek - sorolta az államtitkár.

A PM csütörtökön közzétett előzetes adatai szerint júliusban 37,2 milliárd forint többlettel zárt a költségvetés, ennek nyomán az államháztartás központi alrendszerének első hét havi hiánya 352,7 milliárd forint volt.

PM: júliusban 37,2 milliárd forint többlet

A gazdaság teljesítményének köszönhetően júliusban 37,2 milliárd forint többlettel zárt a költségvetés. Ennek nyomán az államháztartás központi alrendszerének első hét havi hiánya 352,7 milliárd forint volt - közölte a Pénzügyminisztérium az MTI-vel csütörtökön. Az első hét havi hiány az éves előirányzat 35,3 százaléka, így a 2019 egészére kitűzött 1,8 százalékos GDP-arányos hiánycél továbbra is teljesíthető.Az év első hét hónapjában a központi költségvetés hiánya 446,7 milliárd forintot tett ki, az elkülönített állami pénzalapok 73,5 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 20,5 milliárd forintos többletet mutattak.Tavaly az első hét hónapban az államháztartás központi alrendszere 1491 milliárd forint deficittel zárt, a központi költségvetés hiánya 1557,0 milliárd forint volt, az elkülönített állami pénzalapok 19,1 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 46,9 milliárd forintos többletet értek el 2018 első hét hónapjában. 2018 júliusában a központi alrendszer 70,4 milliárd forintos hiányt mutatott.2019 első hét hónapjában általános forgalmi adóból 410,8 milliárd forinttal, személyi jövedelemadóból 127,3 milliárd forinttal, a jövedéki adóból pedig 57,0 milliárd forinttal volt magasabb bevétele a költségvetésnek, mint a tavalyi év azonos időszakában. Emellett a szociális hozzájárulási adóból, valamint a nyugdíj-, egészségbiztosítási és munkaerő-piaci járulékokból összesen 310,7 milliárd forinttal több folyt be az államkasszába az előző évhez képest. 2019. január-júliusban 441,0 milliárd forint uniós bevétel érkezett, míg az uniós kiadásokra 850,8 milliárd forintot fizetett ki a költségvetés a kedvezményezettek részére, folytatva ezen támogatások megelőlegezését. A hazai forrásból megvalósuló fejlesztések közül pedig továbbra is a Modern Városok Programra, a vasúthálózat modernizációjára, a Pest megyei fejlesztésekre, valamint a vállalkozási beruházás-ösztönzésre szánt források emelhetőek ki.