Már készül az újabb adócsomag

Várhatóan márciusban, legkésőbb áprilisban meghirdetik a gazdaságvédelmi programot, amely nem egyszeri impulzussal segíti a növekedést, hanem hosszú távú intézkedésekre lehet számítani, ezek egy része megjelenhet a tavaszi adócsomagban - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Világgazdaság cikke szerint.
Domokos László, 2019. február 18. hétfő, 11:29
Fotó: AFP

A pénzügyminiszer szavai szerint javítanák a közszolgáltatások minőségét, valamint a kis- és középvállalati (kkv) szektor versenyképességét.

A Varga által már régóta emlegetett gazdaságvédelmi program kapcsán nem lesz szükség a 2019-es költségvetés módosítására, de hasonló a helyzet a hamarosan a parlament elé kerülő demográfiai programmal is - írta a napilap. A demográfiai program idén 40 milliárd forintot igényel majd a költségvetési tartalékból.

A tárcavezető szavai szerint a 2020-as költségvetés tervezése még folyik, és annak elfogadását - a korábbi évek gyakorlatának megfelelően - június elejére tervezik. Az utóbbi években megszokott az is, hogy a nyár eleji büdzséelfogadással párhuzamosan tavasszal újabb adó-salátatörvény is a T. ház elé kerül - igaz, az őszi újabb adócsomagot eddig egyszer sem sikerült elkerülni.

Magyarországon is érdemes a világgazdasági lendület visszaesésére felkészülni, erre gazdaságvédelmi programot alakíthat ki a kormány tavasszal - mondta Varga február elején. A politikus egy rádióinterjúban úgy fogalmazott: a világgazdasági lendület kezd kicsit visszaesni, és ezeket a hatásokat Magyarország sem tudja kizárni, erre érdemes felkészülni. A kabinet olyan intézkedéseket kíván hozni, amelyek megvédik a munkahelyeket, a bérnövekedés ütemét; törekszik arra, hogy a fejlesztések ne álljanak le, ne törjön meg a fogyasztás lendülete, és a bérek, nyugdíjak megtartsák vásárlóerejüket. Több minisztériumban is folyik tervezés, amely alapján gazdaságvédelmi programot alakíthatnak ki tavasszal.

Nagy kérdés, hogy a tavaszi adócsomag része lesz-e a családvédelmi akciótervhez, demográfiai programhoz kapcsolódó jogszabály-változtatás. Az ugyanis -Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a vasárnapi bejelentése alapján - négy törvényt érint majd: hozzányúlnak a a költségvetési és az egészségbiztosítási törvényhez, a Munka törvénykönyvéhez, valamint az adótörvényekhez. A vonatkozó indítványokat rövidesen, akár még februárban benyújthatja a kormány.

HOZZÁSZÓLÁSOK