A vádirat szerint a vádlott 2010 októberében egy gazdasági társaságot hozott létre azért, hogy egy általa kiszemelt kastélyt megvásároljon, majd abban egészségügyi és wellness központot hozzon létre. Tervei megvalósítására hivatkozással jogosultságokat és forrásokat nélkülözve 12 sértettet tévesztett meg és nekik összesen több, mint 85 millió forint kárt okozott - közölte a Győr-Moson-Soporon Megyei Főügyészség.

A kastéllyal kapcsolatban a férfinak semmilyen jogosultsága nem volt, ennek ellenére felhasználta a tulajdonosok által korábban készített terveket a sértettek megtévesztéséhez. Valótlanul állította továbbá, hogy céljának megvalósításához 1,5 milliárd forintnyi állami támogatást nyert el, illetőleg egy külföldi befektetői csoport 62 millió eurót fektetett a kivitelezésbe, és a pénzek lehívásához csupán az adminisztrációs költségek kifizetésére van szükség. A vádlott állításait az ország különböző pontjain élő sértettek elhitték és neki összesen 34 millió 360 ezer forintot, valamint 172 080 eurót (51 millió 37 ezer forint) adtak kölcsön.

A magát sikeres üzletembernek beállító vádlott értékelhető vagyonnal a bűncselekmények elkövetésének idején egyáltalán nem rendelkezett, ehelyett egy korábbi bűncselekmény elkövetése miatt több mint 20 millió forintos adóssága volt. A kölcsönként átvett több mint 85 millió forintot a vádlott saját céljaira fordította, elköltötte, kínai bankokba utalta át.

A Soproni Járási Ügyészség a vádlottal szemben jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat és vádiratában egyebek mellett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt - írta közleményében az ügyészség.

(A fenti MTI-kép illusztráció.)