Bár 2020 végéig még van 2,5 éve a kormánynak, az már most kijelenthető, hogy szinte lehetetlen 30 százalékra növelni az ipar részarányát a GDP-n belül, ahogy azt a kormány még 2016-ban az Irinyi Terv újraiparosítási stratégiában deklarálta.

Ehhez vagy az kellene, hogy hirtelen gigantikus hozzáadott-értékű munka induljon az országban, vagy a GDP egyéb komponensei - például a szolgáltatások - összeomoljanak. Az ipar aránya ugyanis a nemzeti összterméken belül évek óta 21-23 százalék között ingadozik, sőt a 2015-ös csúcs óta kissé még csökkent is.

2017-ben például a 38,1 ezer milliárd forintos folyó áron számolt GDP-ből 8,5 milliárdot adott az ipar, 21 ezer milliárdot a szolgáltatások, 1,3 ezer milliárdot a mezőgazdaság, 1,6 ezer milliárdot pedig az építőipar. A fennmaradó mintegy 5,9 ezer milliárd forint a termékadók egyenlege, amely a termékek és szolgáltatások beszerzéséhez, értékesítéséhez és átadásához kapcsolódó adók és támogatások különbözete (ide tartozik a vám, a jövedéki adó, a fogyasztási adó, az áfa és az exporttámogatás).

Egy kis matek

Minden más komponenst változatlanul hagyva, az iparosodottság aránya úgy lehetett volna 30 százalék 2017-ben, ha a ipar hozzáadott értéke 12,7 ezer milliárd lett volna, amely a teljes GDP-t 42,6 ezer milliárdra húzta fel volna.

Vagyis, ha semmi más nem bővülne a következő években csak az ipar hozzáadott értéke, akkor is a tavalyihoz képest másfélszer nagyobb teljesítményre volna szükség.

Más a kibocsátás és más a hozzáadott érték

Bár az ipar kibocsátása a válság évei óta valóban nagyot nőtt, ez főként olyan, nem túl magas hozzáadott-értékű beruházásoknak volt köszönhető, mint az autóösszeszerelő-üzemek. A GDP szempontjából azonban a hozzáadott érték "számít", az ipar ezen teljesítménye pedig csak arra volt elég, hogy stabilan tartsa pozícióját az egyébként szépen növekvő nemzeti összterméken belül. (Ez persze semmit sem von le egy ipari beruházás értékeiből, mint például a munkahely-teremtés, a környék infrastruktúrájának javítása vagy a hazai beszállítók foglalkoztatása.)

A KSH definíciója szerint a kibocsátás az értékesítés nettó árbevétele korrigálva a saját termelésű készletek állományváltozásával, míg a hozzáadott érték a kibocsátás és a folyó termelőfelhasználás (termékek és szolgáltatások előállításához felhasznált inputok értéke) különbsége.

Az elmúlt években úgy tűnt, hogy a magyar kormányzat sem erőlteti már ezt a célt. A különböző gyáravatásokról szóló tudósításokban is mind ritkábban szerepelt a 30 százalék felemlegetése, sőt lapunknak a Nemzetgazdasági Minisztérium már 2016-ban is kitérő választ adott a terv megvalósíthatóságát firtató kérdésünkre, 2017-ben pedig válaszra sem méltattak minket.

2018 óta azonban újra meglehetős optimizmussal tekint a jövőbe a kormányzat. A 2020-as régi-új cél megjelent a 2019-es költségvetés tervezetében, a Napi.hu-nak pedig az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) is megerősítette, hogy a 30 százalékos arány elérését komolyan gondolják 2020-ra.

Az új kormányzati ciklusban frissen felállt tárca a válaszában azt is megemlítette, hogy milyen ütemben nő a kibocsátás: 2018 első négy hónapjában az ipari termelés 3,8 százalékkal emelkedett, idén áprilisban pedig 7,8 százalékkal erősödött az ágazat.

Az ITM szerint a kormány folyamatosan támogatja a különböző kapacitásbővítő beruházásokat az Irinyi-terven belül. A már megtett intézkedések eredményei csak bizonyos kifutási idő elteltével értékelhetők, a kormányzati cél eléréséhez szükséges munkák jelenleg is folynak.

A 2019-es költségvetés tervezetében milliárdokat különítettek el az iparstratégia támogatására. Az Irinyi-terv stratégiai támogatásaira  2,5 milliárdot, a Beszállítói-fejlesztési Programra 3 milliárdot, míg az Ipar 4.0 programra 1,5 milliárdot szánnak jövőre.

A kutatók szerint esélytelen

Ezt a kormányzati célt nem lehet már teljesíteni - mondta lapunknak Sass Magdolna, a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa.

Ráadásul a kabinet jelenlegi oktatáspolitikája nemhogy nem segíti, inkább hátráltatja azt, hogy magas hozzáadott értékű beruházások telepedjenek meg az országban. Az ipar ugyanis világszerte gyors ütemben az automatizálás felé halad, vagyis egyre kisebb szükség lesz kétkezi munkásokra, a cégek azokat az országokat részesítik majd előnyben, ahol magasan képzett dolgozókat találnak.

Pedig az ipari üzemek becsábítása egyáltalán nem csak magyar célkitűzés. Európa más országaiban is azt látni, hogy igyekeznek a gyártást Kína helyett hazai pályán tartani vagy éppen hazacsábítani. Ennek megvannak a maga gazdasági és persze politikai okai - mondta Sass Magdolna.

Kétségesnek tartja a cél megvalósulását Matheika Zoltán, a Kopint-Tárki Zrt. vezető kutatója is. A szakember szerint fontos, hogy legyen Magyarországon termelőbázis, mostanra azonban elértük azt a szintet, ahol elsősorban nem növelni kell a termelést, hanem átalakítani annak szerkezetét.

A magyarországi ipari termelést meghatározó autóipar a jelenlegi formájában nem egy felfutó ágazat, többek között az elektromos autózás elterjedésével komoly fordulat várható a jövőben. A kérdés, hogy Magyarország képes lesz-e hasznot kovácsolni ebből a változásból, vagy továbbra is az összeszerelést bízzák a hazai üzemekre, amelynek humánerőforrás-igénye szintén csökkenni fog - tette hozzá a kutató.

A kép forrása: AFP.