Pokoli felfordulás van a világban, amelyre emberemlékezet óta nem volt példa. Világtörténelem első globális válságában senki sem tudja, mikor lesz vége - kezdte Gyucsány Ferenc miniszterelnök az Országos Érdekegyeztető Tanács ülésén. A gazdasági növekedés olyan forrásokra épített, amely nem is volt. Vége a korábbi aranykorszaknak, alkalmazkodási kényszer van. A válságkezelés középpontjában a munkahelymegtartás áll. Minden más kérdés másodlagos vagy harmadlagos.

Gyurcsány nemzeti megállapodást szeretne elérni, ellenkező esetben az ország két tűz közé kerül. Lépéseket kell tennünk egymás felé, nehogy ellentétes tartalmú illúziók csapdájába essünk - mondta.

Hét pontot javasolt vitára a miniszterelnök. Az első négy a válságkezelés fix pontjai, amelyről még ma meg kellene állapodni, le kellene tenni a sarokköveket - hangsúlyozta Gyurcsány.

Ezt követően három olyan pont következik, ami leírja a későbbi viták tárgyát, ahol rugalmasabban is meg lehet állapodni.

Az első négy pont: egyszerre válságkezelő és növekedést generáló javaslatok kellenek,vagyis egyszerre rövid és középtávú legyen. A második: nem teszünk olyan lépéseket, ami rövid távon súlyosbítják a válságot, vagyis nem lesznek olyan reformok napirenden most, amelyek rövid távon szűkítik a foglalkoztatást. A harmadik pont: nem kezelünk válságot hitelből, költségvetési hiányból. A negyedik pedig az, hogy minden adócsökkentési lépést kiadási lépéssel kell alátámasztani.

A másik három pont: csökkenteni kell az állami kiadásokat a lehető legnagyobb mértékben úgy, hogy az még ne veszélyeztesse a szociális és társadalmi békét. Arról kell megállapodni, hogy mi ez az arány. Csökkenteni kell a munkabérek terhét, az azonban kérdés, hogy mennyivel lehet csökkenteni, és milyen ágon. A munkabér terheinek csökkentésének meg kell adni a két forrását. Az utolsó pont: a szociális és jóléti rendszert úgy alakítsuk át, hogy nőjön a munkaerő-kínálat. A két oldalnak együtt kell működnie, nem lehet a munkaadóak és a munkavállalókat egymás ellen fordítani, nekik is meg kell állapodniuk egymással. Amennyiben ez megtörténik, a kormány azt el fogja fogadni - mondta a miniszterelnök.