Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A lakosság érdeke, hogy átlátható árviszonyok legyenek a közszolgáltatásban - közölte az ÁSZ elnöke a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. ellenőrzésének eredményeit összegző tájékoztatón.

A most vizsgált FKF ZRT. jogilag betartotta a szabályokat, de az árképzés közgazdaságilag vitatott - fogalmazott Domokos László. Az ÁSZ ellenőrizte a szolgáltató cég vagyonát, különös tekintettel az amortizációra, vagyis a vagyonpótlás kérdésére. A megbízható árképzéshez, korrekt önköltségszámítás kell. Az számvevőszék az ellenőrzések nyomán javaslatokat fogalmazott meg Budapest főjegyzője és az FKF Zrt. vezérigazgatója felé is.

A főjegyzőnek egyebek mellett azt javasolják, hogy intézkedjen a köztisztasági közszolgáltatás szintjéről és a kompenzációról szóló előterjesztések időben történő elkészítéséről, valamint mutassa be a választható közszolgáltatási szinteket, amelyek tartalmazzák a díjképzést, illetve a kompenzációt meghatározó tételeket. A közszolgáltatási beszámolót a Főpolgármesteri Hivatal ellenőrzése után terjesszék a közgyűlés elé - áll egy másik javaslatban.

Még hiányzik a pontos elszámolhatóság

Az ÁSZ az FKF Zrt. vezérigazgatójának címzett javaslatai között szerepel - egyebek mellett - az is, hogy intézkedjen a kompenzációs elszámolást határidőn belüli benyújtásáról a fővárosi önkormányzat felé. A javaslatcsomag szerint a hulladékkezelési tevékenységgel kapcsolatban az elő- és utókalkulációnak, valamint a bizonylati rendnek is el kell készülnie.

Az ÁSZ elnöke kérdésre válaszolva elmondta: nem tudják megítélni, hogy jó-e az FKF Zrt. árképzésének rendszere, mert ennek nincsenek meg a feltételei. További 10-20 vállalat ellenőrzése után tudnak összehasonlító elemzést készíteni, amely az év végére készülhet el - tette hozzá.
Domokos László szerint a közszolgáltatást nyújtó cégeknél szét kell választani a megrendelői és a szolgáltatói funkciót, feladatokat. Ha pontos elszámoltathatóságot akarunk a közpénzekkel, akkor ezt a részterületet is vizsgálni kell - fogalmazott. Mint elmondta: az ÁSZ 2011 januárja óta van feljogosítva az önkormányzati és állami többségi tulajdonú cégek ellenőrzésére. A közszolgáltató cégek vizsgálatát a közlekedési vállalatoknál kezdték, ezt folytatták a hulladék- és közútkezelőknél és hamarosan az állami vízműveknél és a távhővállalatoknál is elkezdik az ellenőrzéseket.

Vannak hiányosságok

Az FKF Zrt.-nél végzett ellenőrzés részleteiről Klinga László ellenőrzésvezető adott tájékoztatást. Mint elmondta: a több mint 2 millió embert ellátó cég feladatai közé tartozik a települési szilárd hulladékkezelés és a közterületek tisztántartása. A közútkezelés 2011-ben kikerült a feladatai közül. Emlékeztetett rá, hogy az FKF Zrt. feletti tulajdonosi jogokat 2008 és 2010 között a fővárosi önkormányzat gazdasági bizottsága, 2011 decemberéig a közgyűlés, azóta pedig a BVK Holding gyakorolja.

A vizsgálat során megállapították, hogy a számviteli politika keretében előírt szabályzatokat a bizonylati rend kivételével hatályba léptették. Az értékelési, selejtezési és leltározási szabályzatokat a szervezeti átalakításnak és a gazdasági vezérigazgató-helyettesi ágazat 2012. júliusi megszűnésének tekintetében viszont nem aktualizálták.

A leltározási szabályzatban és a számviteli törvényben előírtak ellenére 2008 és 2011 között - az anyagok kivételével - mennyiségi leltározás nem volt. Az eszközök és források értékelési szabályzatában a közszolgáltatást el nem ismerő vevők tartozásaival kapcsolatos értékvesztés elszámolásának módját nem rögzítették. Az önköltség-számítási szabályzat hiányosságai miatt a 2008-2012. években az FKF adózott eredmény ágazati felosztása nem volt szabályszerű, átlátható és elszámoltatható.

Az üzleti terv tartalmára és elfogadási rendjére szabályozással 2011-ig nem rendelkeztek, ezután ezt a BVK határozta meg. A terveket 2008 és 2011 között felülvizsgálat nélkül fogadta el a fővárosi önkormányzat, 2012-től ezt a BVK már elvégezte.

A közgyűlés a köztisztasági és közútkezelési közszolgáltatások szintjéről és a kompenzációról a keretszerződésben maghatározott határidőn túl döntött. A köztisztasági feladatok ellátásához kapcsolódó díjképzést, illetve a kompenzációt meghatározó tételeket nem mutatták be.

Az FKF Zrt. tulajdonában lévő eszközök értéke 2008 és 2010 között 8089 millió forinttal nőtt, 2012-re a közútágazat kiválása miatt 4536 millióval csökken Az FKF minden ellenőrzött évben nyereséges volt.

A vállalat 2008 és 2012 között 150 belső ellenőrzést végzett. Az ÁSZ 2011-es javaslatait végrehajtották - tette hozzá. Klinga László kérdésre válaszolva elmondta: a cégnél az árképzés feltételeit szabályszerűen rögzítették, a kiszámolt díjtételeket elküldték a fővárosi önkormányzathoz, amelyet a tulajdonos elfogadott és ez alapján döntöttek évente a hulladékdíj emelésének mértékéről.