Politikusok mondták a nagy napon

Többe is megszólaltak a szavazás alkalmával.
MTI, 2014. május 25. vasárnap, 14:07
Fotó: Napi.hu

Orbán: remélem, hogy összejön az európai középmezőny

Nem szeretném, hogyha méltatlan képet mutatna Magyarország az európai elkötelezettséget illetően, márpedig a részvételi arány erről is beszél - mondta Orbán Viktor miniszterelnök, miután leadta szavazatát Budapest XII. kerületében, a Zugligeti Általános Iskolában. Azzal kapcsolatban, hogy a friss részvételi adatok mintegy két százalékkal elmaradnak az öt évvel ezelőttitől, Orbán Viktor úgy fogalmazott, hogy ez még az elviselhetőség határán belül van. Mi kampányoltunk, amit tudtunk, megtettünk, mindenkihez eljutottunk, mindenkivel beszéltünk - tette hozzá, majd megjegyezte: a magyar egyébként is olyanfajta, hogy szereti az utolsó pillanatra hagyni a dolgokat - így van ez az adóbevallásnál és a hivatalos ügyek intézésénél is -, ezért bízik abban, hogy délután még lesz egy újabb jelentős részvételi hullám. A miniszterelnök arra bíztatta a választókat, menjenek el voksolni, "ne vegyék félvállról a dolgot", ez egy fontos ügy Európának és a magyaroknak is, mert nem mindegy, kik képviselik az országot az unióban a következő években.

Szanyi: a voksoláson múlhat Európa jövője

Szavazásra buzdított Szanyi Tibor, az MSZP EP-listavezetője. Véleménye szerint ezen a választáson kizárólag a választópolgárok lehetnek a nyertesek vagy a vesztesek - vélekedett, kifejtve: ha elég sokan mennek el szavazni, akkor mindenki nyer, ha viszont kevesen, akkor mindenki veszít, hiszen akkor "torz eredmény születik, és torz eredményből csak torz Európa lehet". "Európa, Magyarország és mindannyiunk sorsa a tét" - fogalmazott. Szanyi a tájékoztatón a hárommilliomodik szavazónak felajánlott egy piros Tibi csokoládét, amelyet ígérete szerint személyesen juttat el a választópolgárhoz, lakjon az ország bármely pontján.

LMP: most dől el, lesz-e bérfelzárkóztatás Magyarországon

Schiffer András, az LMP társelnöke szerint az EP-választáson dől el, hogy a következő években lesz-e bérfelzárkóztatás Magyarországon, nagyobb védelmet kapnak-e a magyar munkavállalók. Erről azután beszélt újságíróknak, hogy leadta szavazatát a főváros V. kerületének egyik szavazóhelyiségében. A választás tétjének nevezte még, hogy fennmarad-e az ország környezetbiztonsága, kell-e félnünk egy ciánkatasztrófától, és ide sorolta azt is, hogy az ország meg tudja-e védeni magát a pénzügyi spekulációkkal szemben vagy a közösségi agrárpolitika terén. Fontosnak nevezte, hogy a magyar választók ne olyan képviselőket küldjenek Strasbourgba, akik nagyvállalatok lobbiérdekeit vagy nagyhatalmakat képviselnek. Azt mondta, az LMP nem "kamu" listavezetőt állított, hanem olyan embereket indított az EP-választáson, akik haladéktalanul elkezdik a munkát az unióban. Bár némi csalódással vette észre, hogy a szavazófülkében nem volt akkora tömeg, mint áprilisban, a társelnök bízott abban, hogy az akkor rájuk szavazó mintegy 270 ezer ember most is az LMP-re voksol, és így pártja akár két képviselőt is küldhet az EP-be.

Gyurcsány: a szorosabb európai együttműködés ellenzői szereznek többséget

Gyurcsány Ferenc szerint olyan pártok szereznek többséget az EP-választáson, amelyek élesen szemben állnak a szorosabban együttműködő Európával, és ezzel a választás "igazi történelmi jelentősége sajnos eldőlt" - mondta a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, EP-listavezetője. Véleménye szerint nincs jelentősége annak, hogy melyik párt lesz a második az EP-választáson, és annak sem, hol végeznek a "fiatalabb balközép pártok".

 

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

meszi9, 2014.05.25 15:06

@Abbe: Akkor kenje az ő hajára :)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Abbe, 2014.05.25 15:01

@meszi9: És a tákolmány derék szerzője, vitéz nemzetes Szájer nagymester mit ajánlott fel? Őt már eddig is az eu dotálta, jóval érdemein felül.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

meszi9, 2014.05.25 14:51

" Szanyi a tájékoztatón a hárommilliomodik szavazónak felajánlott egy piros Tibi csokoládét,"
A havi 30 ezer eurós dologi kiadásra költhető EP-és költség keretből szép gesztus:)
Szerintem kend a hajadra.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html