Mivel az MNB növekedési hitelprogram (nhp) második szakasza keretében az igénybevétel április folyamán átlépte a 100 miliárd forintot, a bank - a terméktájékoztatóban foglaltaknak megfelelően - május eleje óta minden hónap első keddjén rövid elemzést tesz közzé a program addigi kihasználtságáról és a hitelek legfontosabb statisztikai jellemzőiről. Ma jelent meg a harmadik ilyen havi tájékoztató.

A friss adatközlés alapján június 27-ig a programban résztvevő hitelintézetek már 223,4 milliárd forint összegű szerződésről nyújtottak be adatszolgáltatást a jegybanknak (a havi növekmény májusban 49 milliárd, júnisban pedig 48 milliárd forint volt), ami 7 548 ügylethez és 5 834 vállalkozáshoz kapcsolódik. Ebből a hitelintézetek idáig 183,7 milliárd forintot folyósítottak a programban résztvevő kis- és középvállalkozásoknak (kkv), azaz a havi növekedés 42,3 milliárd forintot, a májusi 43,1 milliárd után - derül ki az összesítésből.

A leszerződött összeg több mint 98 százaléka új hitel (az nhp2 keretében a hitelkiváltás a keretösszeg maximum 10 százaléka lehet). Ezen belül az új beruházási hitelek - és az új lízingügyletek - (első pillér) részesedése 61 százalék, az új forgóeszközhiteleké 23 százalék, míg az EU-s támogatások előfinanszírozására folyósított hiteleké 16 százalék. A második pillérben (forint- és devizahitel-kiváltás) a meglévő beruházási hitelek kiváltására folyósított hitelek részesedése 86 százalék, míg a meglévő forgóeszközhitelek kiváltására folyósított hiteleké 14 százalék; a második pillérben folyósított hitelek 67 százaléka forinthitelek kiváltását, míg 33 százaléka devizahitelek kiváltását szolgálta. Az első pillérben létrejött ügyleteken belül az új beruházási hitelek átlagos hitelmérete 24 millió forint, az új forgóeszközhiteleké 56 millió, míg az EU-s hiteleké 37 millió forint.

Az nhp2 keretében nyújtott hitelek adatai
MegnevezésI. pillérII. pillér

Új beruházásiÚj forgóeszközEU-sBeruházásiForgóeszköz
Szerződéses összeg (milliárd Ft)135,050,134,83,00,5
Átlagos hitelméret (millió Ft)24,056,036,937,535,7
Szerződéses összeggel súlyozott átlagos futamidő (év)7,01,11,57,31,2
Forrás: MNB

Az első pillérben az új beruházási hitelek szerződéses összeggel súlyozott átlagos futamideje 7 év, az új forgóeszközhiteleké 1,1 év, az EU-s hitelek esetében pedig 1,5 év, míg a második pillérben a meglévő beruházási hitelek kiváltására nyújtott hiteleké 7,3 év, a meglévő forgóeszközhitelek kiváltására nyújtott hiteleké 1,2 év.

Az eddigi adatok alapján a nagybankok kihelyezéseinek 52 százaléka új beruházási hitel, míg a kis- és közepes bankoknál 78 százalék, a takarékszövetkezeteknél pedig 81 százaléka ezek súlya. Az EU-s hitelek nyújtásával főként a nagybankok és a takarékszövetkezetek foglalkoznak a programban.

Vállalatméret szerint tekintve azt látható, hogy a mikrovállalkozások hitelfelvétele 77 százalékban új beruházási hitelekre irányul, míg a kkv-knál 52-54 százalék az új beruházási hitelek részesedése. Az ágazati eloszlást tekintve a mezőgazdaság, a feldolgozóipar és a kereskedelem, javítás ágazatok részesedése kimagasló, a hitelek mintegy háromnegyede e három ágazatba irányul.

A regionális eloszlás ennél kiegyensúlyozottabb: az eddig leszerződött összeg 25 százaléka jutott a fővárosra és Pest megyére, 17-17 százaléka az Észak-, illetve a Dél-Alföldre, 14 százaléka a Dél-Dunántúlra, 10 százaléka a Nyugat-Dunántúlra, 9 százaléka a Közép-Dunántúlra, valamint 8 százaléka Észak-Magyarországra.