Dugódíjat akarnak a budapesti autósok?

A budapesti választók majd' kétharmada (62 százalék) számára az egészségügyi ellátás problémái jelentik számára a legfontosabb problémát - derül ki a Publicus Intézet, a Népszava megbízásából, június 11-14 között, 800 fő megkérdezésével készített reprezentatív közvélemény-kutatásából.
Domokos László, 2019. július 8. hétfő, 08:18
Fotó: Napi.hu

Leginkább az ellenzéki (79 százalék) és a bizonytalan ( 63 százalék) szavazók körében magas az említés aránya, ám a probléma a Fidesz szavazói körében is a legemlítettebb, annak ellenére, hogy csak több mint harmaduk (37 százalék) említette.

A fővárosiak számára a második legfontosabb problémát a magas lakás- és albérletárak (26 százalék) jelentik. Különösen így gondolják az ellenzéki szavazók (32 százalék), és a bizonytalanok (26 százalék), míg a Fidesz szavazói csupán a hatodik helyre teszik a problémát 17 százaléknyi említéssel.

A megkérdezettek szerint a harmadik legfontosabb probléma a közösségi közlekedés állapota (24 százaléknyi említés). Ezt követi az utak állapota (23 százalék), az autós- és dugóhelyzet (20 százalék), valamint a légszennyezettség (19 százalék).

Az eredmények alapján a közösségi közlekedésben a legnagyobb gond a járművek állapota (62 százalék), a járművek zsúfoltsága (42 százalék), a járatok sűrűsége (29 százalék), valamint a város lefedettsége (25 százalék). Összességében a közösségi közlekedéssel a megkérdezettek átlagosan elégedettek: 3,4-es értéket kapunk egy ötös, iskolai osztályzat skálán. 85 százalék szerint szükség volt az M3-as metró felújítására.

Ki akar dugódíjat?

A friss eredmények alapján jelenleg tízből négy fővárosi (39 százalék) támogatja a dugódíjat, míg több mint a felük (55 százalék) nem. A többet autózó férfiak körében magasabb a dugódíj támogatottsága, mint a nők körében (46, illetve 33 százalék).

Mindeközben tízből hét (69 százalék) külvárosból belvárosba ingázó gyakran igénybe venne p+r parkolót, míg minden tizedik (9 százalék) néha, és mindössze 12 százalék utasítja teljesen el a használatot.

Kattintson a nagyításért!

A megkérdezett fővárosiak negyede (26 százalék) gondolja úgy, hogy a város biztonságosan bejárható a jelenlegi kerékpárutakon kerékpárral, míg több mint felük (54 százalék) szerint nem - adta hírül a Publicus.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Edebacsi, 2019.07.08 08:34

A dugódíjjal kapcsolatban óriási félrebeszélések vannak. Eredetileg arról volt szó, hogy a szóba jöhető terület, - ha egyáltalán bevezetik, - a Kiskörút-József A. u.-Duna által bezárt terület. Ez akár elfogadható is lenne. Ezzel szemben a jelenlegi szócséplés a Hungária krt.- -Margit krt-. Alkotás u.-stb. által bezárt területről, vagy - választékként az egész városról szól. Ez nem működik!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html