Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Április 15-től az érintőkártyás vásárlásoknál 15 ezer forintra emelték a PIN-kód nélküli vásárlások limitjét annak érdekében, hogy a koronavírus-járvány idején minél kevesebbet kelljen nyomogatniuk az embereknek mások után a boltokban lévő terminálok gombjait. Korábban már az 5 ezer forint, illetve 50 euró fölötti vásárlásoknál is kérte a kódot a terminál. Tavaly szeptember 14. óta pedig van még egy plusz biztonsági elem, ha az érintésmentes vásárlások száma eléri az ötöt, vagy az összértéke meghaladja a 150 eurót, akkor biztonsági okokból kérheti a PIN-kódot a terminál.

A 15 ezer forintosra emelt limit a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerint olyan sikeres volt, hogy az átmeneti intézkedést hosszabb távra is érdemes kiterjeszteni. Igaz, a Magyar Bankszövetség a visszaélésektől való félelem miatt felvetette, érdemes lenne megvizsgálni egy alacsonyabb, például tízezer forintos határt. A lakosság azonban a Pulzus Kutató felmérése szerint inkább az MNB-vel ért egyet.

Ötezer nem elég

A Pulzus ezt kérdezte meg a felnőtt lakosságtól:  a járvány alatt 5 ezerről 15 ezer forintra emelték a PIN-kód nélküli kártyás vásárlás limitjét. Az MNB ezt állandósítaná, a Bankszövetség viszont 10 ezer forintot javasolt. Te milyen limitet támogatnál? A teljes lakosság körében mindössze 15 százalék volt az, ami visszaállította volna az 5 ezer forintos limitet, mondván, hogy az is elég. A megkérdezettek valamivel több mint egyharmada támogatná a 10 ezer forintos köztes megoldást. A 15 ezer forintos új limit állandósításával 44 százalék ért egyet, és további 7 százalék azt se bánná, ha a készpénzmentesség fokozása érdekében még tovább emelnék az értékhatárt.

A nemek szerinti bontásból kiderült: a férfiak jobban támogatják a magasabb PIN-kód nélküli vásárlási limiteket. Az 5 ezer forintos határral nagyjából azonos arányban ért egyet a két nem (15, illetve 14 százalék), a 10 ezer forintos érték a nők körében viszont majdnem olyan népszerű, mint a 15 ezer forintos, 39 százalékuk ért egyet az előbbivel, 40 százalék támogatná az utóbbit. A férfiak táborában a 15 ezer forintos határral 48 százalék ért egyet. A még magasabb limit mellett is másfélszer annyi férfi foglalna állást, mint nő.

A korosztályos bontás alapján egyértelműen a fiatalok azok, akik a legkevésbé bánnák, ha visszaállna az alacsony limitösszeg. Ennek lehet az is az oka, hogy ők többet használják a kártyájukat olyan helyeken, például fesztiválokon, ahol ha elveszik a plasztiklap, nő a visszaélések lehetősége. Minél idősebb volt a megkérdezett, annál nagyobb eséllyel mondta azt, hogy egyetért a magasabb értékhatárnál a PIN-kód mentes vásárlások esetében.

Már a 10 ezer forintos limitre is nagyobb arányban voksoltak a 60 év fölöttiek, mint a fiatalabbak, a 15 ezer forintos értékhatárnál pedig kiugróan magas volt az idősebb korosztály támogatása, 46 százalék értett vele egyet, miközben a fiatalabbaknál csak 43 százalékos volt ez az arány. Az ennél magasabb összegre vonatkozó PIN-kód mentességet viszont a középkorúak és a fiatalok már jobban támogatnák, mint az idősek.

Falun nem félnek a csalásoktól

A magas limit nagyobb kockázattal jár, az alacsonyabb viszont kényelmetlen. Az iskolázottság szempontjából úgy tűnik, a felsőfokú végzettségűek nagyobb arányban vállalnák a kockázatot, és mondanának le a PIN-kódok bepötyögéséről kis összegű vásárlásoknál, mint az alacsonyabb iskolai végzettségűek.

Az alapfokú végzettségűek körében nagyjából az országos átlagnak megfelelő volt az egyes limitek támogatottsága. A középfokú végzettségűek hozzáállása volt a legkonzervatívabb, 17 százalékuk visszahozná az 5 ezer forintos határt, és további 36 százalék szerint elég volna, ha 10 ezer forintig nem kellene PIN-kódot megadni. Bár az alapfokú és középfokú végzettségűeknél is azok voltak a legtöbben, akik megtartanák a 15 ezer forintos limitet, a legmagasabb arányban a felsőfokú végzettségűek támogatják ezt, 50 százalékuk egyetért az intézkedéssel. Szintén ebben a körben a legmagasabb azok aránya, akik még ennél is magasabb limitnek is örülnének.

Településtípusok alapján nézve az a következtetés vonható le, hogy minél kisebb településen él valaki, annál inkább egyetért a magas limittel. A budapestiek körében kiugróan nagy, 20 százalékos azok aránya, akik visszatérnének az 5 ezer forintos határhoz. Szintén a fővárosiak körében a legnagyobb, 44 százalékos azok aránya, akik 10 ezer forintos kártyalimitet támogatnának. Ebben szerepet játszhat, hogy a budapestiek tarthatnak a leginkább attól, hogy a kártyájuk illetéktelen kezekbe kerül, és vásárolnak róla.

"Csatlakozz a Pulzushoz! Légy Te is véleményvezér!"

Budapesten mindössze 28 százalékos a 15 ezer forintos limit támogatottsága, ami azért érdekes, mert minden más településtípuson ez a legnépszerűbb határérték. A felmérésből annyi azért leszűrhető, hogy a megyeszékhelyeken élők is nagyobb arányban támogatnának alacsonyabb PIN-mentes vásárlási határértékeket, mint a kisvárosok lakói, a legnagyobb támogatottsága a magas PIN-limitnek pedig a falvakban van.

Ezt kell tudni a kutatásról

A Pulzus Kutató felmérése 1000 fő megkérdezésével történt, a válaszok reprezentálják a magyar felnőtt lakosság véleményét. Ez azt jelenti, hogy az adatok nem, kor, iskolai végzettség és településtípus szerint a magyar alapsokasági adatoknak megfelelően tükrözik a felnőtt, 18 pluszos lakosság véleményét.