Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Szlovákiában az ország egész lakosságát koronavírus-tesztnek vetik alá október végén, összesen mintegy 6000 tesztelési helyet alakítanak ki, a szám lényegében megfelel a választói körzetek számának. A lebonyolítás is hasonló, és egy-egy állomáson átlagban hét ember végzi a mintavételt. Az akció lebonyolításába a hadsereget is részt vesz, és összesen 13 millió darab antigéntesztet használnak fel. Az AKO közvélemény-kutató ügynökség felmérése, amelyet a Hospodárske noviny rendelt azt mutatja - az Új szó összefoglalója szerint, hogy a megkérdezettek 72 százaléka hajlik a tesztelésen való részvételre (44 százalék válaszolta, hogy biztosan ott lesz, 28 százalék pedig azt mondta, valószínűleg elmegy), és mindössze 20 százalék viszonyul elutasítóan a mintavételhez.

Igor Matovic miniszterelnök elmondta, hogy az intézkedést fontosnak tartják, hogy lassítsák a járvány terjedését (péntekig összesen 35 330 fertőzöttet azonosítottak, közülük 26 452 embert tartanak nyilván aktív fertőzöttként, eddig 115 életet követelt a koronavírus fertőzéshulláma). A kormányfő a szerdai kormányülés után jelezte, hogy az ország lakosságának tesztelését azért tartják fontosnak, mert "vagy cselekednek, vagy teljesen le kell állítani az életet", de utóbbit szeretnék elkerülni.

Az országos tesztelés első fázisát október 30-tól november 1-ig tervezik, majd november 6-tól 8-ig következne a második fázis. A tesztelés önkéntes, de Igor Matoviè kormányfő kijelentette, aki nem vesz részt rajta, annak 10 nap karanténba kell vonulnia.

A lépés nem teljesen egyedi: Kínában már többször is kötelező tesztet írtak elő tízmilliós nagyvárosokban is, hogy a vuhanihoz hasonló lezárásokat elkerülhessék. A tesztelés nem gyógyítja meg a betegséget, de az Egészségügyi Világszervezet is erősen ajánlja, hogy a lehető legtöbb vizsgálatot végezzék el. Ha ugyanis a nem tünetes, de a vírust hordozó személyeket kiszűrik a társadalmon belül, akkor az ő elkülönítésükkel megfékezhető a betegség terjedése, megakadályozható, hogy a veszélyeztetett csoportok - idősek, romlott immunrendszerű krónikus betegek stb. - elkapják a betegséget. A kínai tapasztalatok azt mutatják, hogy egy ilyen tömeges vizsgálat után hamar visszaállhat az élet a normális kerékvágásba.

Az első hullám alatt emiatt Magyarországon is felvetették az operatív törzsnek, hogy a teljes magyar lakosság tesztelése esetleg megoldást jelenthet. Áprilisban erre Müller Cecília országos tisztifőorvos azt mondta, hogy felesleges. A jelenlegi helyzet a második hullám alatt azonban merőben más, így lehet, hogy a szakember hozzáállása is változott.

A magyarok is támogatnák

Az 5,5 milliós Szlovákiában a járvány második hullámának lefolyása és intenzitása hasonló a magyarországi helyzethez, emiatt adja magát a kérdés, hogy vajon a magyar lakosság hogyan viszonyulna a tömeges teszteléshez. A Napi.hu és a Pulzus Kutató közös, reprezentatív közvélemény-kutatása alapján pedig itthon is szinte ugyanakkora mértékben támogatna a lakosság egy hasonló intézkedést, mint Szlovákiában. Az összes megkérdezett 74 százaléka támogatna egy ilyen intézkedést.

Kevés különbség van a nemek között: a férfiak 77, a nők 72 százaléka látja ezt egy indokolt és szükséges lépésnek.

Valamivel nagyobb különbség, ha a korosztályok alapján nézzük a támogatottságot a válaszadók között: a leginkább a fiatalok (78 százalék) értene egyet a lépéssel, míg a legkevésbé pont a veszélyeztett csoportba tartozó 60 évnél idősebbek tartják ezt jó megoldásnak. Náluk 69 százalék a támogatottság, míg 31 százalék elutasítana egy ilyen lépést.

Ezt kell tudni a kutatásról

A Pulzus Kutató felmérése 1000 fő megkérdezésével történt, a válaszok reprezentálják a magyar felnőtt lakosság véleményét. Ez azt jelenti, hogy az adatok nem, kor, iskolai végzettség és településtípus szerint a magyar alapsokasági adatoknak megfelelően tükrözik a felnőtt, 18 pluszos lakosság véleményét.Csatlakozz a Pulzushoz! Légy Te is véleményvezér!

A középkorúak (40-59 évesek) viszont gyakorlatilag hozzák a teljes társadalom átlagát: 75 százalékuk mellette, 25 százalékuk ellene van a teljes lakosság tesztelésének.

Ha végzettség alapján vizsgáljuk a lakosság hozzáállását a kérdéshez, akkor az látszik, hogy az alap- és középfokú képesítésekkel bírók gyakorlatilag azonos mértékben (75 százalék) lennének egy ilyen intézkedés mellett. A felsőfokú végzettségűeknél látszik nem szkepticizmus, ugyanis körükben "csak" 71 százalék érzi ezt szükségesnek.

A leginkább a vidéki lakosság sorakozik fel az ilyen grandiózus tömeges tesztelés mögé: a községekben élők 81 százaléka tartja ezt jó megoldásnak. Náluk valamivel kevésbé lelkesek a vidéki városok lakói, akiknél csak 73 százalék érzi ezt szükségesnek, míg a budapestieknél 71 százalék a támogatottság.

A megyeszékhelyeken élőknél vannak a legkevesebben a pártolók, de a 69 százalékuk így is mellette lenne az ország teljes lakosságának tesztelésének, ami elsöprő kétharmados többséget jelent.

 

Magyarországon a legfrissebb adatok szerint 2032 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (Covid-19), ezzel 52 212 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Az aktív fertőzöttek száma - szerdához képest 1637-tel - 35 653-ra emelkedett. Jelenleg 2132 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 197-en vannak lélegeztetőgépen. A vírus okozta betegségben elhunyt 46 beteg, a járvány halálos áldozatainak száma így 1305-re emelkedett. Eddig összesen 15 254-en lábaltak ki a betegségből.

A tájékoztatásból kiderül, hogy csúcsot ért el az új tesztek száma is, egy nap alatt több mint 16 ezer vizsgálatra került sor. Csakhogy hiába ugrott meg tesztelések száma, a laboratóriumi vizsgálatok 12,42 százaléka bizonyult pozitívnak - ez a ráta csak 3 százalékponttal kisebb az eddigi rekordot jelentő keddi és szerdai értéknél. A héten kedden egy adatszolgáltatási hiba miatt csak 6332 darab tesztről érkezett eredmény, elképzelhető, hogy csütörtökön ezek is bekerültek a közlésbe.