Az aréna környékén rendkívül korlátozottak a parkolási lehetőségek, emellett közúti korlátozásokra kell számítani. A mérkőzés napján 16 órától éjjel 2 óráig a mérkőzésre szóló jeggyel díjmentesen lehet igénybe venni a közösségi közlekedést.

A stadion 18 órakor nyitja meg a kapuit, a találkozó pedig 21 órától kezdődik, így három óra áll rendelkezésre a belépéshez. A zsúfoltság elkerülése érdekében érdemes minél korábban megérkezni a helyszínre - hívja fel a figyelmet a BKK.

Közlekedési változások és hasznos információk:

  • A mérkőzést megelőzően az M2-es és az M4-es metró, valamint az 1-es villamos az ilyenkor szokásosnál sűrűbben, a csúcsidőszakban jellemző 3-4 percenkénti követéssel közlekedik, és sűrűbben közlekednek a Thököly úti gyorsjáratok is.
  • A mérkőzés végéhez igazodva szükség szerint meghosszabbított üzemidővel közlekedik az M2-es, az M4-es metró, az 1-es villamos.
  • Minden, a Thököly úton közlekedő autóbusz megáll a Reiner Frigyes park megállóhelyen és a Stefánia út / Thököly út csomópontnál.
  • Az Arénát övező utakat - a Dózsa György utat, a Stefánia utat, az Ifjúság útját és a Verseny utcát - a stadion környékén a közúti forgalom elől lezárják, egyúttal teljes szélességben megnyitják a gyalogosforgalom számára.
  • Érkezéskor a Puskás Arénába a Dózsa György út és a Stefánia út felől lehet belépni, így az gyalogosan a Puskás Ferenc Stadion metróállomástól és - a Verseny utcán át - a Keleti pályaudvartól is kényelmesen megközelíthető.
  • Távozáskor a biztonságos utazás érdekében érdemes a Keleti pályaudvar irányába elhagyni az arénát - ahonnan a sűrűbben induló metróval tovább lehet utazni -, mivel várhatóan a mérkőzés végét követően a Puskás Ferenc Stadion megállónál jelentős forgalom várható.  A BKK folyamatosan figyeli majd az aréna környéki forgalmat, és a szurkolók kényelmesebb utazása érdekében szükség esetén további járatsűrítéseket is bevezethet.
  • Érdemes figyelni a járatokon a hangbemondásokat, mert fontos közlekedési információk hangozhatnak el.
  • A stadion nem rendelkezik parkolóhelyekkel
  • A mérkőzésre érvényes jeggyel rendelkezők a BKK és a Magyar Labdarúgó Szövetség együttműködésének köszönhetően szeptember 24-én 16 órától másnap hajnali 2 óráig díjmentesen használhatják Budapesten a közösségi közlekedés járatait.

A BKK felhívja a figyelmet arra, hogy a közösségi közlekedés használatakor maszk viselése kötelező mind a járműveken, mind a megállóhelyeken. A társaság emellett arra kéri a szurkolókat, hogy lehetőség szerint ügyeljenek az egymástól való távolságtartásra.

Lezárások

A mérkőzés miatti biztonsági intézkedésekhez kapcsolódóan lezárják a közúti forgalom elől szeptember 24-én, csütörtökön előreláthatóan 17 órától éjfélig

  • a Dózsa György utat a Kerepesi út és a Thököly út között,
  • az Ifjúság útját a Kerepesi út és a Stefánia út között,
  • a Stefánia utat a Hungária körút és a Thököly út között,
  • a Verseny utcát teljes hosszában,
  • az Egressy utat a Hungária körút és a Stefánia út között,
  • valamint az Istvánmezei utat teljes hosszában.
  • Emellett a Hungária körúton is számítani lehet egyes forgalmi sávok időszakos korlátozására.

A forgalomkorlátozások miatt a közösségi közlekedésben az alábbi változásokra kell számítani:

  • A 178-as autóbusz 18 órától meghosszabbított útvonalon, a Keleti pályaudvar helyett a Bosnyák térig közlekedik.
  • A 30-as busz egyik irányba sem érinti a Verseny utca megállót, továbbá Újpest felé a Reiner Frigyes parknál a Thököly úton, a 7-es busz megállójában áll meg.
  • A 75-ös trolibusz a Puskás Ferenc Stadion helyett a Keleti pályaudvarhoz közlekedik, nem érinti az Ötvenhatosok tere és a Puskás Ferenc Stadion közötti megállóit. A Keleti pályaudvar felé a 79-es troli megállóiban áll meg, a pályaudvarnál a 20E és a 30-as busz Thököly úti megállóhelyén lehet felszállni rá.
  • A 77-es trolibusz nem érinti az Egressy út / Stefánia út és a Szobránc köz megállót, az arénánál a Hungária körúton, a 75-ös trolibusz Puskás Ferenc Stadion leszállóhelyén lehet felszállni rá.
  • A 95-ös és a 130-as autóbusz Kerepesi úton található végállomási megállóit a Hungária körútra, a 75-ös trolibusz végállomása elé helyezik át.