A határozatot az Éljen Szombathely-MSZP-DK-Együtt és a Jobbik képviselői szavazták meg. A Fidesz-KDNP frakció tagjai nem vettek részt a rendkívüli ülésen. A Pro Savaria képviselője, Molnár Miklós alpolgármester a napirendet megszavazta, de a határozatok elfogadásánál nem szavazott - írja az MTI.

Az ellenzéki képviselők a határozat elfogadása után Balassa Péter (Jobbik) javaslatára felkérték a város országgyűlési képviselőjét, Hende Csabát (Fidesz), kezdeményezze az Országgyűlésben a Munka törvénykönyvének módosítását, hogy vegyék ki a jogszabályból a túlmunka emelését lehetővé tevő részt.

A Fidesz-KDNP-frakció közleményben tudatta, hogy a közgyűlésnek semmilyen feladata nincsen a munka törvénykönyvének módosításával kapcsolatban. A szocialisták és a Jobbik közös akciójával összehívott rendkívüli közgyűlésnek semmilyen valós indoka vagy haszna nincs, az szerintük egyszerűen "politikai hangulatkeltés" és az önkormányzati cégek dolgozóinak érdekét sem szolgálja.

A közleményben jelezték: Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) Szombathely polgármestere kérte az önkormányzati tulajdonú cégek vezetőit, nyilatkozzanak arról, mennyi túlmunkát rendeltek el az elmúlt időszakban, és a közgyűlés elé beterjesztett terveikben mennyi túlórával kalkulálnak a jövőben.

A város honlapján nyilvánosságra hozott kimutatások szerint az önkormányzati tulajdonú cégeknél a korábbi túlórakeretet sem használták ki, a cégvezetők egybehangzó nyilatkozata szerint pedig nincs szándék a túlórák számának növelése.