A kormány titkos paktumot köthetett a "rabszolgatörvény" miatt a multinacionális cégekkel. A munkaerőhiányt úgy akarják orvosolni, hogy a magyar munkásokat még több munkára kényszeríti - mondta Tóth Bertalan, az MSZP elnöke, frakcióvezetője.

Az ellenzéki politikus szerint a kormány állításával szemben a túlmunka vállalása nem lesz önkéntes, hiszen a már most is kiszolgáltatott dolgozóknak nem lesz majd választásuk, követniük kell a munkaadó érdekét. Rögzítette: az MSZP küzdeni fog azért, hogy ne a multicégek, hanem a magyar munkások írják a munka törvénykönyvét. (Rabszolgatörvény: óriási aknát találtak a szigorításban.)

Tóth Bertalan azt mondta, minden eszközt bevetnek annak érdekében, hogy ellenállásra buzdítsák a munkavállalókat, támogatják és részt vesznek a szombati szakszervezeti demonstráción is. Kitért arra is, hogy a törvényjavaslat házszabálysértő parlamenti vitája újabb bizonyítéka annak, a Fidesz hogyan építi le a jogállamot. Ha elfogadják a törvényt, először Áder János köztársasági elnökhöz fordulnak eljárási szabálytalanságok miatt, ha pedig az államfő aláírja a törvényt, az alkotmánybírósági beadványt készítenek.

Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke, frakcióvezető úgy értékelt, Orbán Viktor nem tud leállni a magyar emberek kizsigerelésével, a törvényjavaslat gyakorlatilag a hatnapos munkahét bevezetését jelenti. Bevezetik úgy a kommunista szombatot, hogy azért még fizetni sem akarnak - hangoztatta.

Szerinte azért van szükség a törvénymódosításra, mert a Fidesz kormányzása miatt magyar fiatalok százezrei menekültek külföldre és munkaerőhiány alakult ki. Erre Orbán Viktornak és kormányának nincs válasza, az itthonmaradottakat akarja még jobban megnyomorítani - hangoztatta.

Szabó Tímea közölte, Orbán Viktor a tárgyalásból nem ért, csak az erőből, ezért mennek ki az utcára a szakszervezetekkel, a civil szervezetekkel és a magyar dolgozók millióval. Ha szükséges, népszavazást kezdeményeznek a "rabszolgatörvényről" - mondta. Követelik az Országgyűlés elnökétől, hogy újra tűzze napirendre a vitát - közölte.