Kifulladnak a növekedési rakéták

Nagyon jól teljesít továbbra is a magyar gazdaság, viszont az ütem lassulása már a második félévben érződni fog. A Raiffeisen szerint több egyszeri hajtóerő ami a jelenlegi kiugró eredményeket táplálja kifulladóban van. A lassulás ellenére a kormány és a jegybank által minimum felzárkózási elvárásnak számító növekedési szintet így is tudja hozni a következő években a gazdaság.
Rácz Gergő, 2019. november 7. csütörtök, 14:27
Fotó: Getty Images

Az év második felében 4 százalék körüli, 2020-ban pedig 2,8 százalékos GDP-növekedéssel számol legújabb előrejelzésében a Raiffeisen Bank. A nemzetközi bizonytalanságok ellenére itthon változatlanul meglehetősen jó állapotban van, és a bizalmi mutatók alapján is kedvezőek a kilátások. Török Zoltán vezető elemző szerint emiatt is ellenálló volt eddig a magyar gazdaság, amelyet nem a globális nyomás, hanem egyéb tényezők irányítanak, lévén a nemzetközi hatásoknak már az eddigi negyedévekben is érződniük kellett volna, és nem ez volt a helyzet.

A növekedés eddigi "rakétái" azonban kifulladóban vannak. Kevesebb lesz mostantól az állami beruházás uniós pénzekből, már az eddigi két számjegyű tempóhoz képest is visszaesés érzékelhető az építőiparban, és továbbra is problémás tényező a munkaerőpiac. A Raiffeisen szerint maradhat a mostani megnyugtató, 3 százalék körüli szinten az infláció.

Hosszabb távon leértékelődő pályán lehet a forint, miközben rövidebb távon átmeneti stabilizálódás lehet az euró-forint árfolyamban. Az elmúlt negyedévben megtörtént a leértékelődés, most jöhet a stabilizáció, úgyhogy a 325-330 körüli szint lehet az átmeneti egyensúlyi szint.

Ezzel együtt is alapvetően megmaradnak a kedvező kilátások. Török lapunk kérdésre elmondta, hogy várakozása szerint következő években is teljesül a gazdasági felzárkózáshoz szükséged növekedés. Ezt a kormányzat és a jegybank is a számszerűségtől függetlenül úgy határozta meg, hogy a mindenkori uniós átlagnövekedés felett legyen 2 százalékponttal a hazai éves bővülés.

Európa elérhette a mélypontot

A nyugati országok, különösen Németország változatlanul küszködnek a nemzetközi protekcionizmus miatt, és megmaradt a bizonytalanság, például nem lehet tudni, hogy az USA a kereskedelmi háború részeként az uniós termékeket is meg akarja-e vámoltatni.

Ami összességében jó hírnek tekinthető, hogy sokan úgy gondolják, hogy 2019 jelentheti a mélypontot, innét már csak felfelé ívelhetünk. Ez továbbra is alacsony, egy százalék körüli növekedést jelenthet az eurózónában.

Minimális esély még látszik arra, hogy decemberben az Európai Központi Bank (ECB) tovább lazít, de inkább arra koncentrálnak, hogy átértékeljék a változatlanul alacsony infláció hátterét. Pálffy Gergely elemző szerint az ECB-ban jelenleg azon meg a gondolkodás, hogy a drasztikusan megugrott lakhatási költségeket nem kellő súllyal szerepeltetik az inflációs kosárban, amin lehet, hogy érdemes lenne változtatni, hogy reálisabb lehessen az összkép.

Olaszország helyzete eközben továbbra is problémás. Most valóban nincs fókuszban a korábban még az eurozóna bedőlésével fenyegető olasz krízis, de ez ahogy eddig, pár hónapon belül változhat. Mivel most nincs olyan kiélezett politikai vita mint korábban, jelenleg alapvetően jó helyzetben, kedvező költségszinten tudnak forrást elvonni az olaszok, jelenleg nem is foglalkozik velük senki,mint stabilitási kockázat - mondta lapunk kérdésére Pálffy.

Maguk se tudják, mitől félnek

Az Egyesült Államokban eközben a főbb mutatóknál látszólag inden a legnagyobb rendben, magas a foglalkoztatottság, a fogyasztás pedig egészséges szinten tartja az összesített növekedést. Blahó Levente elemző szerint ez látszik abból is, hogy Federal Reserve legközelebb csak 2020-ban változat a kamaton.

A gazdasági szereplők viszont bizonytalanok, nem tudják mi lesz a kereskedelmi háború kimenetele, és mindez visszafogja a beruházásokat is. Mivel rendkívül kicsi, szinte elhanyagolható a valószínűsége egy recessziónak, nem is igazán érteni, hogy mik táplálják ezeket az aggodalmakat.

HOZZÁSZÓLÁSOK