Az ügyről a 24.hu írt először. A Magyar Televízió volt vezérigazgató-helyetteséről és feleségéről tavaly derült ki, hogy lakáscsere útján jutott hozzá egy 60 négyzetméteres, kétszobás ingatlanhoz a Bécsi kapu téren, egy olyan műemlék épületben, amit néhány éve 70 millió forintból újított fel az I. kerületi önkormányzat. A lakásért költségelvű lakbért, havonta 39 ezer forintot fizetnek.

A kerülettől kikért szerződésekből kiderült, hogy Rákayék a vári lakásért cserébe egy 24 négyzetméteres, földszinti, egyszobás lakást adtak a VIII. kerületi Kálvária téren. A legnagyobb ingatlanportálok hirdetései alapján a józsefvárosi lakás értéke töredéke lehet a Bécsi kapu térinek. De nem ez az egyetlen szokatlan körülmény, hanem az is, hogy a Kálvária téri cserelakás tulajdoni lapján nagy volt a mozgás a csereügylet idején.

A földhivatali dokumentumból kiderült:

  • Rákay Philip felesége 2018 novemberében vásárolta meg a józsefvárosi lakást, majd 9 nappal később csereszerződést kötött a Bécsi kapu téri ingatlan bérlőjével, amelynek értelmében a VIII. kerületi ingatlan a vári bérlőre szállt.
  • A lakást azonban nem sokáig tartotta meg az új birtokosa sem, aki a tulajdonjoga bejegyzése után 13 nappal eladta a szóban forgó józsefvárosi ingatlant, méghozzá éppen annak a személynek, akitől nem sokkal korábban Rákayék megvették azt

V. Naszályi Márta budavári polgármester az RTL-nek az mondta: lesz vizsgálat. Minden, pillanatnyilag meglévő lakásunknak a bérleti szerződését, az egész aktát már átvizsgáltuk. Egy előzetes vizsgálaton már az egész kupac átesett. Azokat az aktákat, amelyekkel kapcsolatban felmerültek kételyek, azokat további vizsgálatra félretettük, és elkezdjük szépen feldolgozni őket.