Alkalmazottként jelentené be a vendégeit egy debreceni vendéglátós, mert így a szabályok szerint jogszerűen tartózkodhatnak az üzlethelyiségben. Már meg is hirdette az állásokat a különböző pozíciók betöltésére. Biliárdasztal tesztelésre például 6-8 főt keres, a legnagyobb létszámban 30-40 fő erejéig pedig sörpad-tesztelőket vesznek fel - számolt be az ATV.

 

November 10-én volt utoljára nyitva az egyik debreceni szórakozóhely, amelynek tulajdonosa azt mondta, a vendégei már nagyon várják a nyitást. Mivel a vállalkozó tartalékai elfogytak, muszáj valahonnan bevételt szereznie. Ezért találta ki, hogy alkalmi munkavállalóként felveszi a vendégeit dolgozni.

"Szeretném ezt úgy véghezvinni, hogy jogkövető magatartást tanúsítok, és ezért találtam ki ezt, kicsit viccesen hangzik, de valójában meg is lehetne csinálni, hogy aki vendég és bejelentkezik, felveszem alkalmi munkaadói kiskönyvvel. És mint dolgozó tartózkodhat a vendéglátó helyen"

- mondta a csatornának Antal Lajos, a Lagúna presszó tulajdonosa.

A tulajdonos azt is elmondta, hogy ha megvalósulna az ötlete, várhatóan megbüntetnék, ám a bírságot nem tudná kifizetni. A vendégek szerint már nagyon jó lenne ismét összeülni.

A hivatalos KSH-adatok szerint a vendéglátást súlyosan érintik a járványkorlátozások: december 9-ike és január 8-ika között az online pénztágéppel rendelkező vendéglátóipari egységek forgalma 47 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.