Razzia indult Budapest belvárosában - megmozdult a rendőrség, a NAV és az idegenrendészet

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a társszervek bevonásával újabb bűnügyi, bűnmegelőzési és idegenrendészeti akciót tartott augusztus 23-án a főváros V., VI. és VII. kerületében. Az akció előre be nem jelentett időpontokban folytatódni fog - adta hírül a police.hu.
K. Kiss Gergely, 2019. augusztus 24. szombat, 18:41
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

A kábítószer-kereskedelem visszaszorítása, a bűncselekmények megelőzése, a közterületi garázdaságok és egyéb jogsértések elleni fellépés érdekében folytatódott az az akciósorozat, amelyet a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Készenléti Rendőrség, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal valamint Erzsébetváros Önkormányzatának és Rendészeti Igazgatóságának munkatársaival közösen tartott. Az akcióban összesen 78 rendőr, a társszervek részéről pedig 16 munkatárs vett részt.

A portál szerint járőrök és a nyomozók 110 embert igazoltattak, szabálysértési feljelentést tettek egy ember ellen, azért mert nem adta át az igazolványát, egy ember ellen pedig azért mert, közbiztonságra veszélyes eszköz volt nála, egy sofőr szemben pedig azért intézkedtek, mert nem volt nála a jogosítványa. A Kazinczy utcában igazoltattak két férfit, akiknél kábítószert találtak a rendőrök, ezért előállították őket a VII. kerületi rendőrkapitányságra, ellenük kábítószer birtoklás vétség miatt indult eljárás.

Garázdaság bűntett gyanúja miatt is intézkedniük kellett a rendőröknek, mert két férfi összeverekedett. Egy belvárosi szórakozóhelyről azért állítottak elő két nőt és egy férfit a VII. kerületi rendőrkapitányságra, mert náluk is kábítószer volt. Az akció során a nyomozók elfogtak egy férfit, aki ellen elfogatóparancs volt érvényben. A Budapesti Rendőr-főkapitányság a társszervekkel közreműködve, előre be nem jelentett időpontokban tovább folytatja az ellenőrzéseket.

HOZZÁSZÓLÁSOK