Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Nemzetközi Valutalap és az Európai Bizottság delegációja éves gazdaságpolitikai konzultációja keretében találkozott a magyar kormány, a Magyar Nemzeti Bank, a PSZÁF vezetőivel és szakértőivel, valamint a pénzügyi szektor egyes szereplőivel. A felek a látogatás részeként egyeztetést folytattak a 2013-as téli gazdasági előrejelzésről is - olvashtaó az NGM közleményében.

A Nemzetközi Valutaalap és az Európai Bizottság delegációja az IMF Alapokmány IV. cikkelye szerinti éves gazdaságpolitikai konzultáció, illetve az EU/IMF 2008. októberi hitelnyújtásához kapcsolódó utólagos monitoring vizsgálat céljából tartózkodott  Budapesten. Az IMF jelentéséről szóló cikk itt olvasható.

Az IMF és az Európai Bizottság 2011-es és 2012-es prognózisaihoz képest jelentősen kedvezőbb tényleges helyzetben volt a magyar államháztartás: 2011-ben szufficittel zárt, míg 2012-ben az előzetes adatok alapján valószínűsíthető, hogy az uniós módszertan szerinti (eredményszemléletű) GDP-arányos hiány a kormányzati célnak megfelelően, érdemben 3 százalék alatt teljesült. A kormány által megtett lépések nem egyszeri jellegűek (vagyis nem csak egy-egy év gazdálkodását stabilizálják), hanem hosszú távon biztosítják az állami pénzügyek fenntarthatóságát. A hiány három százalék alatt tartása folytatódik, mivel Magyarország elkötelezett a túlzottdeficit-eljárás idei lezárása mellett.