Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A telemedicinális ellátások lehetősége is megmarad a veszélyhelyzet után is, így az ellátás sajátosságait és orvosszakmai indokoltságát figyelembe véve továbbra is lehet  a beteg távollétében előszűrést végezni, diagnózist vagy terápiás javaslatot felállítani, távmonitoringot folytatni, gyógyszert rendelni, vagy védőnői gondozást ellátni távmonitoring eszközökkel és egyéb infokommunikációs technológiák révén hozzáférhető információk alapján - közölte az Emberi Erőforrások Minisztérium (Emmi) az MTI-vel.

Az Országgyűlés elfogadta a veszélyhelyzet megszűnését követő időszakra vonatkozó speciális jogszabályi rendelkezéseket. Ezek között több az egészségügyi ellátást érintő változás, az Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) korábbi szabályozását módosítja. Így a telemedicinás ellátás az EESZT-ben rögzített ellátási eseményként jelenik meg.

A most elfogadott szabályozás a veszélyhelyzet megszűnését követő 90 napig van érvényben, azonban felhatalmazó rendelkezés biztosítja a kormánynak annak lehetőségét, hogy szükség szerint rendeletben szabályozza a telemedicinális ellátások feltételeit.