Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Februárban tovább csökkent a közfoglalkoztatásban részt vevők száma, a programért felelős Belügyminisztérium adatai szerint a második hónapban az átlagos létszám 117 831 fő volt, ami januárhoz képest 1,2 százalékos, tavaly februárhoz mérten pedig 23,6 százalékos csökkenés - adta hírül a Világgazdaság.

Ennél alacsonyabb adatot utoljára 2014 májusában mértek - igaz, akkor csak egyetlen hónapra -, 113,6 ezer főre esett vissza a közfoglalkoztatottak száma, tartósan azonban a közmunkaprogramok 2013-as felfuttatása óta nem voltak ilyen kevesen a rendszerben. A létszámcsökkenés miatt az év első két hónapjában alig tizenkétmilliárd forintot költött­ a kormány közmunkaprogramokra.

A közmunka az ország elmaradottabb keleti megyéiben jellemző: a 117,8 ezer főből 22,9 ezren Borsodban, 21,5 ezren Szabolcsban dolgoztak, a közmunka szempontjából a harmadik legfontosabb megye Hajdú-Bihar volt, ahol 11 ezer főt regisztráltak.