A kormány keddi ülésén megkezdi az eddigi árvízi károk felmérését, és rendelkezik a helyreállítási munkálatok ütemezéséről - közölte Orbán Viktor miniszterelnök kedd reggeli tököli sajtótájékoztatóján, ahol úgy fogalmazott: "még másfél-két nehéz napunk van, és ha azon túl vagyunk, akkor már közel leszünk ahhoz, hogy sikert jelenthessünk be, de ehhez még két nap megfeszített munka és két nap megfeszített figyelem szükséges".

Orbán elmondta, hogy jelenleg Dunaújváros alatt tetőzik a dunai árhullám, amely szerdán éri el Baját, csütörtökön pedig Mohácsot, majd elhagyja Magyarországot. A szükséges védműmagasságok a déli Duna-szakaszokon is mindenhol időre elkészültek, illetve délután négy órára Baján is száz százalékos lesz a kiépítettség - közölte, arra kérve ezzel összefüggésben az önkénteseket, hogy legyenek elérhetőek, szükség esetén értesítik őket, de jelen pillanatban már nincs közvetlen munka számukra a gátakon. A kormányfő ismertetése szerint eddig összesen 9 millió 697 ezer homokzsákot használtak fel, a 807 kilométer hosszan zajló árvízi védekezésből 538 kilométeren van érvényben rendkívüli fokozat, és 1565 embert kellett kitelepíteni. Orbán jelezte, hogy az érintett lakók visszatelepítése fokozatosan megkezdődik, Győrújfalu esetében ezt például kedd délután rendelheti el a védelmi bizottság.

A miniszterelnök kiemelte ugyanakkor, hogy Budapest még nincs túl a közvetlen veszélyhelyzeten, ez várhatóan keddről szerdára virradó éjszaka, éjfél körül lesz kijelenthető.
A tájékoztatón Hende Csaba honvédelmi miniszter arról számolt be, hogy a kormány úgy határozott: mintegy ezer magyar honvéd segítségét ajánlja fel Szerbiának az árvízi védekezéshez. A tárca vezetője emlékeztetett arra, hogy a szerb hadsereggel hosszú évek óta jelentős katasztrófavédelmi együttműködést folytat Magyarország.
Ezzel kapcsolatban a miniszterelnök arra hívta fel a figyelmet, hogy mindez azért is fontos, mert van egy olyan szerb szakasz, ahol ha kiönt a víz, az magyar területre folyik vissza.

"A Szerbiában történő védekezés sikeréhez - túl az általános emberi jóindulaton - speciális magyar érdek is kötődik. Tehát, ha a szerbeknek sikerül a hozzájuk belépő árhullám első időszakában sikeresen védekezni, az Magyarország biztonságát is növeli majd" - mondta Orbán, megjegyezve, hogy tizenegy települést érintene az onnan esetlegesen visszafolyó víztömeg.

Budapesten, Adonynál, Tassnál apad

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság kedd reggeli adatai szerint Adonynál éjfél óta 4 centimétert apadt a vízszint, Tassnál is lassú apadás kezdődött, ott hétfő este 10 óra óta 3 centit csökkent a víz szintje. Paksnál még nem tetőzik a Duna, ott reggel 7 órakor 891 centiméteres vízszintet mértek. Bajánál a Duna szintje éjfél óta 8 centit emelkedett, legutóbb 972 centit mértek. Mohácsnál éjfél óta 10 centit duzzadt a folyó, legutóbb 927 centin állt. Utóbbi két városban még nem dőltek meg a korábbi rekordok.

Budapesten tovább folytatódott az apadás, a hétfő este 10 órakor mért 874 centihez képest 15 centivel csökkent a vízszint, amely kedden reggel 7 órakor 859 centi volt. Éjfél óta Nagymarosnál 16, Komáromnál 23, Nagybajcsnál pedig 28 centimétert apadt a Duna.

Az Országos Műszaki Irányító Törzs friss adatai szerint változatlanul 807 kilométeren van árvízvédelmi készültség az országban, ebből harmadfokú 62, rendkívüli pedig 538 kilométeren.

Lassú apadás Győr megyében

Továbbra is lassú apadásra kell számítani Győr-Moson-Sopronban - áll a megyei védelmi bizottság kedd reggeli összegzésében. A Duna menti és a Mosoni-Duna bal parti belvízvédelmi szakaszon másodfokú a készültség, a Rábca menti belvízvédelmi szakaszon elsőfokúról szintén másodfokúra emelték. Az elmúlt napon elöntött terület nagysága 4049 hektár volt.

Győrújfalun továbbra is töltéserősítést, bordázást végeztek. Koroncón a híd alól távolították el az uszadékot, valamint egy helyen bordás kitámasztást alakítottak ki.

Dunaszentpálon stabil a helyzet, figyelték és elhárították a buzgárokat. Zsejkepusztán a földtöltés a magasításoknál néhány részen átázott, de a szivárgásokat megszüntették.
Az árhullám délre vonulásával a Duna felső részére mozgósított tűzoltók is útnak indulnak Győr-Moson-Sopron megyéből, és Bács-Kiskun, valamint Fejér megyében folytatják az árvíz ellen védekezést. Az önkéntesek segítségére az árvíz levonulása után is szükség lesz a megyében, mégpedig a homokzsákok ürítése, összegyűjtése során - emelték ki.

Az Audit nem zavarja az áradás

Nem zavarta meg a győri járműgyár termelését a Duna árhulláma - közölte az MTI érdeklődésére az Audi Hungaria Motor Kft. kommunikációs vezetője. Czechmeister Mónika elmondta: azok a munkatársak, akik a házukat védték, mert veszélyeztetett területen élnek, felmentést kaptak a munkavégzés alól június 6-ától egészen addig, amíg a veszély el nem múlik. Kisebb műszakmódosítással és a szakemberek átcsoportosításával zavartalanul folyt a termelés az elmúlt napokban és jelenleg is. Az alkatrészellátás is zavartalan - közölte.


Hosszabb ideig lezárva maradhat a 2-es főút

A hétfő este mért csaknem nyolc méteres vízszinthez képest legalább egy méternyit kell apadnia a Dunának ahhoz, hogy újra megnyissák a 2-es főút Dunakeszit a fővárossal összekötő szakaszát - közölte a Dunakeszi Járási Hivatal vezetője, a helyi védelmi bizottság elnöke kedd reggel. Bíró Attila szerint noha az elmúlt napban 10-12 centiméterrel alacsonyabb vízszintet mértek a tetőzéshez képest, a 2-es főút töltésként is szolgáló szakaszán tapasztalt szivárgások miatt a teljes zárás egyelőre érvényben marad.

A számítások szerint a korlátozást akkor oldják fel részlegesen, ha a Duna 7 méteres szintig apad. A homokzsákok elhordását követően eleinte csak a 7,5 tonnánál kisebb súlyú járművek hajthatnak majd fel az útra, mert a töltés oldala a hatalmas vízoszlop tartós nyomásától valószínűleg meggyengülhetett, s el kell kerülni a nagyobb útkárt - magyarázta a védelmi vezető.

A város másik végén, a Rév utca környékén a szinte mindig a Duna felől érkező viharos szél okozhat súlyos gondot. Narancssárga figyelmeztetésnél a szél úgy felkorbácsolja a vizet, hogy a hullámok megbonthatják a Dunasor házaihoz rakott, már átázott homokzsákokat. Ezért a figyelőszolgálat szakemberei a megszokottnál is sűrűbben járőröznek ebben a térségben - közölte Bíró.

Komáromnál lassan visszatérhet a Duna a medrébe

Komáromnál még a legmagasabb, harmadfokú riasztás van érvényben, de az esti órákra visszatérhet medrébe a Duna - mondta a város polgármestere kedd reggel. Molnár Attila (Fidesz-KDNP) közölte, hogy a következő napokban még számos árvízi kísérőjelenséggel kell számolni a városban. A megemelkedett talajvíz miatt egy, az Erzsébet hídra vezető útkereszteződésben megsüllyedt az útburkolat, a vasúti pálya töltése alól pedig "eltűnt" a tartótalaj. A helyreállításon a MÁV és a vízügy szakemberei dolgoznak, a vasúti közlekedés továbbra is szünetel. A polgármesteri hivatal újabb önkéntesek segítségét már nem várja, ezért a három ügyeleti mobilszámot megszüntették - mondta a polgármester.

A honvédség délre vonul

A dunai árhullám levonulásával párhuzamosan a honvédség folyamatosan, három fázisban telepíti át erőit a déli országrészbe - közölte a Honvédelmi Minisztérium sajtóosztálya kedd reggel. Kisapostagon és Ráckevén éjfélkor fejezték be a katonák feladatukat, az Országos Műszaki Irányító Törzs igényének teljesítését követően Szigetmonostorról is kivonta erőit a honvédség.

Hétfő délután kétszáz katona érkezett Bátára, illetve a Duna déli szakaszán folytatódott az erők átcsoportosítása, a Dunaföldvár-Mohács közötti terület védelmére - két bázislaktanyába, Kalocsára és Decsre - összesen ezerkétszáz katonát vezényeltek Mi-8-as és Mi-17-es helikopterekkel és egyéb speciális technikai eszközökkel.
Emellett a honvédség továbbra is jelen van Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyében, valamint a Dunakanyarban és Budapesten is.

Az Elbán félúton jár az árhullám

Nagyjából félúton tart az Elbán levonuló árhullám a folyó németországi szakaszán, ahol kedden Brandenburg tartományban készülnek a tetőzésre. A Csehország felől érkezett ár nyolcadik napja halad a Németország északnyugati részén fekvő torkolatvidék felé. A szászországi Drezdában már feloldották a katasztrófariadót.

Magdeburgban, a Szász-Anhalt tartományi fővárosban pedig 700 centiméter alá csökkent a vízállás a vasárnap elért 748 centiméteres csúcsról. A tartományban azonban gátszakadások miatt több településen 2 méter magasan áll a víz, és 50 ezer embert ki kellett telepíteni. A védekezést 9 ezer katona segíti. A brandenburgi Wittenbergénél 820 centiméteren tetőzhet az árhullám kedden, a térségben nyár elején 3 méter alatt van a megszokott vízállás.