Nagyon igyekszik eltolni magától a Fidesz, illetve a kormányzat az eddigieknél is nagyobb botrányt, a Quaestor-cégcsoport ügyeit. Ám nagy mutatvány lenne, ha ez sikerülne, ugyanis számos kapcsolódás van a Quaestor, annak tulajdonos-vezére és a Fidesz-kormány ideje alatt pozícióba emelt politikusok-üzletemberek között: üzletek, képek, mosolygó és egy cél érdekében együttműködő emberek - írja  a hvg.hu.

A Quaestor-csoport a milliárdos vállalkozó, Tarsoly Csaba érdekeltsége. Az üzletembert Fidesz-közeli vállalkozónak is nevezhetnénk, éveken át üzlettársa volt például a kalandos életű Kiss Szilárdnak, a januárban letartóztatott volt moszkvai mezőgazdasági attasénak, keleti gazdasági kapcsolatokért felelős miniszteri biztosnak.

Tarsoly Csaba a kilencvenes évek elején kezdte el építeni a vállalkozásait, amelyek mára egy közel negyven cégből álló cégbirodalommá nőttek, ő pedig közel 6 milliárdos vagyonával a leggazdagabb magyarok közé emelkedett. A befektetési tevékenységekkel, energetikával, utazásszervezéssel, sporttal, ingatlanfejlesztéssel foglalkozó és Moszkvában kereskedőházat üzemeltető birodalom központi vállalata az évi egymilliárd forint feletti nettó árbevételű, tízmilliárdos saját tőkéjű Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Kiss Szilárd moszkavi lobbista nem akárki volt a Quaestor-csoportban: a cégbirodalom központi társaságában, a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt.-ben felügyelőbizottsági tagként vállalt szerepet 2003-tól 2011-ig. A Quaestor Energetikai Zrt. részvényese is volt 2006 és 2013 között, valamint a cég felügyelőbizottsági tagja 2006-tól 2011-ig Tarsoly Csabával és feleségével együtt. Kiss Szilárd mellett az egyetlen részvényes a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt. volt a cég beszámolója szerint.

Tarsoly Csabát legtöbbször szintén Szijjártó Péter környezetében láthatta a nagyközönség (hosszú évek óta ismerik egymást, még Győrből, ahonnan Szijjártó is indult) az elmúlt években.