Rekordmennyiségű benzin fogy Magyarországon

Égetjük a benzint, mintha nem lenne holnap.
Szabó Dániel, 2018. augusztus 18. szombat, 10:39
Fotó: Shutterstock

Az első fél évben 8,2 százalékkal rekordszintre, majdnem 1,8 milliárd literre ugrott a márkás hazai kutak üzemanyagforgalma az egy évvel korábbihoz képest - írta a szombati Népszava az MTI szerint.

A nagy olajcégeket összefogó Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) friss adatsorából kiderül, hogy a gázolaj mennyisége is most először ugrott 1 milliárd liter fölé; ez jelentős, 9,8 százalékos emelkedés, ami a 2015-ös utáni második legmagasabb érték.

Benzinből 676 millió liter fogyott, ami ugyan még messze áll a 2007-es csúcstól, mégis tisztes, 5,6 százalékos bővülés.

A prémium üzemanyagok népszerűsége szintén egyre nő: a benziné 23 százalékkal 43 millió literre emelkedett, ami már közelíti a teljes forgalom tizedét. A felturbósított dízel iránti igények 6,4 százalékkal fokozódtak.

Az emelkedés mértéke a MÁSZ-t is meglepte - közölte a lap kérdésére Grád Ottó főtitkár. Korábban azt feltételezték, hogy a fél év alatt mért, körülbelül 10 százalékos áremelkedés némileg visszavetheti a lényegében öt éve tartó növekedés ütemét. Ám a jelek szerint a gazdaság és a jövedelmek bővülése az üzemanyagok iránti igényeket az áremelkedés dacára se vetette vissza. Ebben szerepet játszhat a forintgyengülés is: a fuvarozók eurós bevételeikből a gyengébb forint miatt Magyarországon több gázolajat tankolhatnak, mint a környező államokban - áll a cikkben.

A fotó forrása: Shutterstock.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

terabit, 2018.08.18 11:26

Irdatlan a szegénység, ez is, meg az is mutatja, hogy Zugló családiházas, lakóparkos külső részén a parkolóhelyet találni lassan akkora kihívás mint az 5. kerben...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html