Hárman haltak meg az utakon csütörtökön

A rendőrség közzétette a csütörtöki baleseti és bűnügyi statisztikáját.
Szász Péter, 2019. március 29. péntek, 07:55
Fotó: Shutterstock

Március 28-án a rendőrök 43 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 3 halálos kimenetelű balesetben 3 személy vesztette életét, 9 súlyos és 31 könnyű sérüléssel végződött - olvasható a police.hu-n

A szolgálatot ellátó állomány 164 személyt fogott el, közülük 55 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 87 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 208 személyt állítottak elő, köztük 116 főt bűncselekmény elkövetése és további 11 személyt ittas vezetés gyanúja miatt.

HOZZÁSZÓLÁSOK