A bűnügyben a Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétsége miatt emelt vádja alapján az elsőfokú eljárást a Pécsi Járásbíróság folytatta le, melynek során a bíróság a valóság bizonyítása keretében vizsgálta a vádlott tényállítását, azonban annak bizonyítása, hogy az interjúban állított rendőri visszaélés megtörtént volna, sikertelen volt, ezáltal a bíróság a vádlottat bűnösnek mondta ki.

A másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék azonban az elsőfokú bíróság döntésével nem értett egyet és a vádlottat felmentette.

Az ellentétes bírósági döntések miatt a Somogy Megyei Főügyészség másodfellebbezést jelentett be, így a jogerős döntést a harmadfokon eljáró Pécsi Ítélőtábla hozta meg. A Pécsi Ítélőtábla az ügyészi álláspontot osztva arra a megállapításra jutott, hogy a vádlott javára lefolytatott valóság bizonyítása nem vezetett sikerre, ezáltal a vádlott a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságra tett becsületcsorbító tényállításával megvalósította a nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétségét.

A Pécsi Ítélőtábla a bűnösének kimondott polgármestert 1 évre próbára bocsátotta - írta közleményében a Somogy Megyei Főügyészség. Nemrég kiderült, a rendőrségnél sem minden szép és jó, így ők is bírságot kaptak.