Július végén lezárult a régi két- és ötezres bankók cseréjének első, egyben legfontosabb fázisa, addig lehetett ugyanis velük bárhol fizetni. Az érintett bankjegyek többsége el is tűnt a piacról, de azért sok régi bankjegy még nem került vissza a jegybankba.

Mennyi maradt kint?

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Napi.hu szerkesztőségi blogja, a Buksza kérdésére elárulta, hogy augusztus 15-i helyzet szerint a régi kétezresekből 5,9 millió darab lehet a készpénzforgalomban, ami a kétezresek teljes állományának a 22 százaléka. A régi ötezresek jobban állnak, 4,3 millió lehet kint belőlük, ez 15 százalékos arányt jelent.

Bár a határidő lejárt július végén, azóta is sok régi kétezres és ötezres érkezik vissza az MNB tájékoztatása szerint, hetente átlagosan 150-150 ezer darab. Lényeges szabály, hogy a július végi határidő csak arra vonatkozott, hogy bárhol lehetett fizetni a régi két- és ötezresekkel, azt viszony nem tiltja semmi, hogy határidő lejárta után valaki, például kereskedők elfogadják a régi bankókat.

Régiek vs. újak
MegnevezésForgalomban lehet (darab)
A régi bankók aránya (százalék)
Régi kétezres5,9 millió22
Régi ötezres4,3 millió15
Régi tízezres24,9 millió15
Régi húszezres10,2 millió6
Forrás: MNB

A jegybanki válaszból kiderül az is, hogy a régi - 2014 előtt kibocsátott - tízezresekből 24,9 millió darab lehet kint a készpénzpiacon, ami 16 százalékos aránynak felel meg. A húszezresek teljes állományának pedig csak a 6 százalékát adják a régi, 2015 előtt kibocsátott bankjegyek. A húszezreseknél részben azért ilyen jó (94 százalékos) az új bankjegyek aránya, mert az eredeti forgatókönyv szerint már a múlt év végén járt le a határidő, ám ezt végül a jegybank módosította. Az új menetrend szerint az év végéig lehet fizetni a régi húszezresekkel.

Bankjegynaptár
CímletKibocsátás időpontjaBevonás időpontjaMeddig váltják be a postákon, bankokban és az MNB-ben?Meddig váltja vissza az MNB?
Régi húszezres2001. február 1. / 2009. április 15.2017. december 31.2020. december 31.2037. december 31.
Régi ötezres1999. április 1. / 2009. április 15.2017. július 31.2020. július 31.2037. július 31.
Régi kétezres1998. február 1. / 2009. április 15.2017. július 31.2020. július 31.2037. július 31.
Forrás: MNB, Buksza

Akinél még van régi kétezres vagy ötezres, még közel három évig - 2020. július 31-ig - bármelyik bankfiókban vagy postán újra cserélheti azokat. A Magyar Nemzeti Bank pedig közel húsz évig, 2037. július 31-ig várja vissza a régi bankjegyeket.

Nem minden darab tér vissza

Az egyes címleteknél várhatóan nem fog az összes bankjegy visszamenni a jegybankba, mivel egy részüket feledékenységből, érdektelenségből vagy egyéb okból nem vitték vissza, de előfordulhat, hogy megsemmisültek, arról azonban nincs pontos nyilvántartás, hogy hány darab bankjegy semmisült meg.

Mindenesetre még az 1970-ben megjelent majd 1999 nyarán bevont lila "Ady" ötszázas és társaiból (például zöld "Bartók ezres) a feltehetően háztartásoknál lévő, valamint az esetlegesen megsemmisült állomány értéke tízmilliárdos nagyságrendű.

(A forintérmék cseréjéről itt olvashat.)