Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Az alkoholfok javítását szolgáló répacukor betiltása jelentős versenyelőnyt hozna a déli tagállamok számára, ezért legalább 20 tagállam ellenzi a tervezett szabályozást - közölte a földművelési miniszter, amikor diplomata-szüreten vett részt a hevesi meggyszékhelyen. A déli tagállamokban ugyanis a klimatikus viszonyok miatt legfeljebb mustsűrítmény használata szükséges az alkoholfok javításához, miközben például Magyarországon hagyományos eljárás a répacukor alkalmazása - tette hozzá. A politikus a készülő uniós bortörvény kapcsán elmondta, hogy Magyarország fenn kívánja tartani a borászat támogatásának eddigi, éves szinten, mintegy 1,7 milliárd eurós mértékét. Ugyanakkor a bizottsággal ellentétben úgynevezett nemzeti borítékokat alakítana ki. Vagyis azt szeretnék: ne központilag dőljön el, hogy az egyes tagállamok mennyit költhetnek, például szerkezet-átalakításra, vagy kivágásra, hanem maguk az érintettek dönthessenek erről a számukra lebontott keret terhére. Az asztali borok tervezett, kötelező termőhelyi megjelölése nem jelent nehézséget a magyar borászat számára, hiszen a hazai termelők 99 százaléka eddig is élt ezzel a lehetőséggel - fűzte hozzá. Az uniós jogszabály elfogadása az év végéig várható. A magyar tárgyalódelegáció folyamatos kapcsolatban áll a borászokkal, vagyis semmi olyat nem fogad el Magyarország, amihez nem kap szakmai mandátumot - szögezte le a miniszter. Az idei szüretről szólva hangsúlyozta, hogy jó évjáratra és több mint 3 millió hektoliternyi újborra számítanak. Eladási gondok nem lehetnek, hiszen a belföldi piacon 2,3 - 2,4 millió hektoliter elfogy, a maradék 600-700 ezer hektoliter értékesítése pedig nem okozhat problémát - mondta Gráf József.