Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Meghosszabbították a ferihegyi repülőtérre vezető vasútvonal tervezési szerződésének elkészítését - jelentette a Magyar Nemzet. A munkát ennek ellenére még idén nyáron be kell fejezni. Az eredeti határidő 2017 vége volt. A tervezés költsége eredetileg 1,48 milliárd forint volt, ami nem egészen 1,4 milliárdra csökkent. A tervezők a Főmterv, az InfraPlan és az Út-teszt.

A jelenleg ismert egyik elképzelés szerint a Nyugati pályaudvarral összeköttetésben lévő Kőbánya-Kispest állomásról indulna egy leágazás a 100-as vasútvonalon, amely a repülőtér alatt vagy mellett haladna el. Ott állomást építenének, és a kitérő Monornál kapcsolódhat be ismét a fővonali pályába.

Egy másik, a közelmúltban ismertté vált terv szerint egy vállalkozó koncessziós formában hozná létre a vonalat, majd meghatározott ideig üzemeltetné. A kínai CRRC tett ajánlatot a Liszt Ferenc repülőtér és a Keleti pályaudvar közötti összeköttetés elkészítésére. Ennek a nyomvonala a MÁV-vonalakkal párhuzamosan, de külön pályán haladna. A szakaszon 13 híd épülne összesen 5,5 kilométer hosszan, azaz a pálya egyharmadán át magasvasútként haladna.

Mindkét megoldás mellett szólnak érvek és ellenérvek. Ha egy beruházó önálló, szigetszerűen működő pályát építene, biztos, hogy ott korszerű, műszaki értelemben egynemű rendszer jönne létre, amelyben a szerelvények haladását semmilyen külső körülmény nem akadályozná. Ugyanakkor a magyar vasút országos hálózatába beágyazott reptéri vasút közvetlen elérést biztosítana a vidéki nagyvárosok többségében lakóknak.