Ferihegy került az állam célkeresztjébe - Takarítást kérnek!

Visszavont építési engedély, lebegtetett reptéri gyorsvasút, piszkos illemhelyiségek - egyre több és gyakoribb a kormány közeléből érkező vád és kritika a budapesti reptérrel kapcsolatban. A reptéren takarító cég több állami intézményben is felel a tisztaságért.
Vég Márton, 2019. február 18. hétfő, 15:53
Fotó: Shutterstock

Számos állami intézményben is az a kormányközeli cég takarít, mint amelyik a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren is felel a tisztaságért és amelynek munkáját a pénteki Magyar Nemzetben kritizálta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója. "Gondolok itt a biztonsági ellenőrzésre, a poggyászfelvételre, a becsekkolásra, de jogosan érheti kritika az illemhelyiségek állapotát vagy éppen a világ egyik legrosszabb vételi árfolyamát kínáló reptéri pénzváltót, továbbá a hiéna taxisokat" - sorolta a problémáit Guller Zoltán.

A repülőtér üzemeltetője, a Budapest Airport Zrt. decemberben közölte, hogy az Airport Security Zrt. új tulajdonosával, a B+N Referencia Zrt-vel dolgozik együtt a repülőtér tisztaságának folyamatos fejlesztésén. "Biztosak vagyunk benne, hogy egy olyan kihívást jelentő területen is, mint egy nemzetközi repülőtér, a tőlünk megszokott magas minőségű szolgáltatást tudjuk nyújtani. Növeljük a takarítói létszámot, felülvizsgáljuk a folyamatokat, és új minőségbiztosítási rendszert vezetünk be a közeljövőben" - mondta decemberben Kis-Szölgyémi Ferenc, a B+N Referencia Zrt. vezérigazgatója és tulajdonosa.

A cég számos állami intézményben is takarít, például a tavaly októberben és novemberben nyert a Heim Pál gyermekkórház, az Uzsoki utcai és Nyírő Gyula kórház takarítási közbeszerzésén. A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság üzemeltetésében levő, illetve ellátási körébe tartozó 409 létesítmény takarítását, fertőtlenítését, kártevőirtását is ennek a cégnek kell elvégeznie 24 milliárd forintért. A Magyar Posta és a MÁV is gyakran köt szerződést a B+N Zrt.-vel, amely a 2017-es vizes világbajnokság hivatalos takarítója is volt 293 millió forintért. Ennek is köszönhetően jól megy a társaságnak: a 2016-os 13,7 milliárd forintos árbevételt 2017-re 18,2 milliárd forintra tudták feltornázni, az adózott eredményük pedig 1,4 milliárd forintról 2 milliárd forintra nőtt.

Az Airport Security Zrt. a saját honlapján büszkélkedik azzal, hogy a Budapest Airport Zrt. megbízásából ellátják a teljes repülőtér takarítási feladatait, üzemeltetik a poggyászmegőrzőt, valamint rakodási-anyagmozgatási tevékenységet is végeznek. "Mind takarító állományunk, mind biztonsági őreink megfelelnek a repülőtereken előírt, jogszabályokban meghatározott feddhetetlenségi követelményeknek, ennek megfelelően a repülőtéri hatóságok és az Alkotmányvédelmi Hivatal által ellenőrzöttek" - olvasható a cég oldalán.

Látványos támadás

Nem először kritizálta Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója a repteret üzemeltető Budapest Airport. Zrt.-t. Már a Magyar Utazási Irodák Szövetségének december 12-i közgyűlésén is úgy fogalmazott: reméli, hogy a Budapest Airport is egyre inkább közszolgáltatásként tekint a repteret üzemeltető tevékenységére és abban is bízik, hogy megoldódnak a csomagokkal kapcsolatos problémák a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A következő árulkodó jel, hogy Budapest Főváros Kormányhivatala decemberben visszavonta a repülőtér új parkolóházának építési engedélyét, így felfüggesztették a munkálatokat. Majd Homolya Róbert, a MÁV Zrt. nyáron kinevezett elnök-vezérigazgatója következett, aki szerint a Budapest Airport lehet az oka annak, hogy nem épül gyorsvasút a reptérre.

A pénteki Magyar Nemzetben pedig már Vitézy Dávid, volt BKV-vezér mondta ki a lényeget: szerinte az ősbűn a reptér eladása volt. "A szerződés 2005 decemberében született, az első Gyurcsány-kormány idején, amelynek Kóka János akkori gazdasági és közlekedési miniszter volt a gazdája" - fogalmazott a közlekedési szakértő a kormányközeli lapnak. Szerinte is mocskosak a vécék, üresek a szappantárolók és hiányzik a vécépapír, ami arra utal, hogy napokon át elmarad a takarítás a reptéri illemhelyiségekben

Nagy és drága

A privatizációs szerződést 2005 decemberében írták alá a brit BAA International Ltd.-vel a Budapest Airport Rt. 75 százalék mínusz egy szavazatnyi tulajdoni hányadának eladásáról. A brit repülőtér-üzemeltető társaság 75 évre kapta meg a repülőtér üzemeltetési jogát. A BAA a részvénycsomagért és a vagyonkezelési megállapodásért 464,5 milliárd forintot fizetett. A Budapest Airport 55,4 százalékos tulajdonosa jelenleg a német AviAlliance GmbH, amelyet időközben megvásárolt egy kanadai nyugdíjpénztár. Tavaly mintegy 14,9 millió utas fordult meg a repülőtéren, ezzel a közép-kelet-európai régió leggyorsabban növekedő forgalmú repülőtere volt.

A repteret üzemeltető cég időről-időre látványosan mutatja be, hogy a jövőben milyen nagy és drága beruházásai lesznek. Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója januárban ismertette Ferihegy hatalmas fejlesztéseit: 225 milliárd forintos (700 millió eurós) beruházást terveznek 2024-ig, aminek legfontosabb eleme egy teljesen új terminálépület megtervezése és megvalósítása lesz a jelenlegi 2. Terminál tőszomszédságában. Ma pedig azt tudatta a reptéri cég, hogy a 2. Terminál indulási és érkezési csarnokaiból is eltűntek a régi hagyományos "lapozós" járatmegjelenítő táblák. Helyettük tűéles, 4K felbontású óriáskijelzőket szereltek fel, így mostantól ezek mutatják az induló és érkező járatokat.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

laci_52, 2019.02.18 22:28

" Majd Homolya Róbert, a MÁV Zrt. nyáron kinevezett elnök-vezérigazgatója következett, aki szerint a Budapest Airport lehet az oka annak, hogy nem épül gyorsvasút a reptérre"

Tetszik ez az egymásra mutogatás: előzőleg a Budapest Airport kritizálta a Máv Zrt-t és a kormányt azért, mert nem építi meg a ferihegyi gyorsvasutat(amelyet egyébként már a Ferihegy 2-vel egy időben meg kellett volna építeni!).

Egyébként dicséret illeti a BKK-t: az új 100-as buszjárattal gyors és megfizethető árú közlekedési lehetőséget nyújt a Belvárosba ezzel is korlátozva a taxis hiénákat, akik egyébként minden reptéren ott vannak, különösen ott, ahol nincs gyorsvasút a városközpontba...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html