Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A mélypont óta először, június 26-án 800 járat biztonságos átrepülését segítették a társaság irányítói, akik emellett ugyanezen a napon 111 fel- és leszállító gépet is kezeltek. Ezzel a magyar légtér bekerült Európa 10 legforgalmasabb régiója közé.

Az európai légi forgalom szervezéséért felelős Eurocontrol előrejelzése alapján a nyári főszezon utolsó hónapjában, augusztusban csupán a tavalyi forgalom 40-45 százaléka fog közlekedni, ennek eloszlása azonban nem lesz egyenletes. Ugyanezen előrejelzés szerint Magyarország térségének légi forgalma elérheti akár a tavalyi érték 50 százalékát is.

A mélypont április közepén volt, amikor kétezer gép tűnt el a magyar égboltról, az előző év azonos időszakához képest 91 százalékkal zuhant vissza a forgalom.

Az Eurocontrol friss adatai szerint múlt pénteken 8657 járat közlekedett Európa légterében, az egyhetes gördülő átlag 75 százalékkal maradt el az egy évvel korábbihoz képest, március óta nem volt ilyen élénk a forgalom az Euroncontrol tagországok légterében.